Schmuck Andor A Nagy Duett harmadik élő show-jában jelentette be, hogy súlyos beteg, miután partnerével, Sári Évivel kiestek. Mint kiderült, a politikus életmentő kezelésre szorul, amit már elkezdett, csak a TV2 show-műsora miatt szakította félbe átmenetileg. A Tisztelet Társaságának elnöke azóta is rendíthetetlenül küzd, ám elmondása szerint temérdek, magát orvosi szakembernek valló egyén találta meg, akik furcsa dolgokat követelnek tőle a gyógyulásért cserébe.
Ezúttal a Best magazinnak adott interjút, amelyben nemcsak élete sorsdöntő fejezeteiről, de a betegségéről is mesélt. Bár alapvetően egy víg kedélyű embernek ismerheti a nyilvánosság, érthető módon vannak mélypontjai, amikor négy fal között tölti a mindennapjait.
„Fél órán át hihetetlenül sajnálom magam, aztán kiröhögöm magam. Mi bajom lehet? Van két lábam, van két kezem, nincs feleségem, nincs gyerekem, a szüleim már nem élnek, nincs senkim. Nincs kiért felelősséget vállalnom, csak saját magamért. Szabad ember vagyok” – magyarázta Schmuck, aki A Nagy Duettben jelentette be, hogy elkezdődnek a kezelései, de arról nem beszélt, hogy pontosan mi a baja.
Annyit elárulok, küzdök, harcolok, hatvan nap múlva kiderül, hatásos-e a terápia, amit kapok.
A lap a rövid válasz kapcsán szerette volna megtudni, hogy kemoterápia, netán sugárterápia a kezelés, amin részt vesz a politikus.
„Mosolyterápia. Várjuk ki a végét, és akkor majd bővebben beszélek az egészről. Volt már ilyen betegségem, azt is szép csendben elrendeztem, és szerencsére meg is gyógyultam.
A Nagy Duettben is csak azért volt ez az őszinteségi rohamom, mert a partneremnek, Sári Évának az induláskor őszintén elmondtam, baj van. Ha gondolja, cseréljen le valaki másra, mert nem biztos, hogy végig tudom csinálni, és nem akarnám rontani az esélyeit.
Ő erre azt mondta, csináljuk együtt, majd meglátjuk, meddig jutunk. Kiestünk, nem miatta, hiszen ő csodálatos, tehetséges művész, hanem miattam” – idézte a Story Schmuck Andort.