20 és fél millió forintért vásárolt Pokémon kártyát Covid segélyalapból egy férfi
Túl komolyan vette, hogy „szerezd meg hát mind”.
36 hónap szövetségi börtönre ítéltek egy férfit Georgia államban, mert ritka Pokémon kártyára költötte az illegálisan felvett Covid-19 segélyalapját. Vinath Oudomsine nagyjából 20,5 millió forintért vásárolta meg az első kiadású, holografikus Charizard kártyát, amely 9,5 „drágakő” értékelést kapott – röviden és tömören, ez minden gyűjtő álma.
A férfi segélykölcsönt vett fel, arra hivatkozva, hogy egy 10 embert foglalkoztató kisvállalkozást vezet, végül 30 milliós támogatást kapott.
Oudomsine-re a börtönbüntetés mellett 3,5 millió forint pénzbírságot szabtak ki, 30 millió forintos kártérítésre kötelezték, az általa megvásárolt kártyát pedig lefoglalták a hatóságok.
Amint arról már beszámoltunk, nem ez volt az első eset, hogy valaki illegálisan vette fel az amerikai szövetségi kormány járványügyi segélyalapját.
Oudomsine hároméves börtönbüntetése kihangsúlyozza az FBI törekvését, hogy agresszíven üldöz mindenkit, aki visszaél az adófizetők pénzével és elveszi a lehetőséget mindazoktól, akiknek égető szüksége lenne a támogatásra
—mondta Philip Wislar, az FBI atlantai megbízott különleges ügynöke.
(The Sun)