Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Még idén megérkezhet Beyoncé tavasz óta zajló, nagyszabású Renaissance világturnéjának filmje, legalábbis erről értesült több forrás is, köztük a Deadline. Állítólag már gőzerővel zajlanak a tárgyalások a produkció kapcsán, ami (ha hihetünk az elsődleges információknak) bőven több lesz, mint egy egyszerű koncertmozi: a popdíva dokumentumfilm-jellegű végeredményt tervez, ahol a látványelemek és a show felépítésének kidolgozásán át azt is szeretné megmutatni rajongóinak, mi is zajlik általában a kulisszák mögött.

    A kiszivárgott információk alapján a kész projekt decemberben kerülhet a mozivásznakra, sokan azonban rögtön kritikákkal illették Beyoncét, miszerint Taylor Swiftet és az október közepén premierező The Eras Tour filmjét másolja.

  • Beköszöntött az ősz, halloweeni lázban égnek már világszerte a legtöbb helyen – például ebben a kutyamegőrzőben is, ahol nem csak a töklámpások kerültek már ki a folyosóra, de beöltözős bulit tartottak a dolgozók az aznap náluk lévő ebeknek.

    Rakéta, egyszarvú, tengerész, angyalka vagy épp repülőgép jelmez is került a négylábúakra, akik a róluk készült, lassan virálissá váló videó alapján nagyon élvezték a partit, gazdáik pedig csak azt sajnálták, hogy ők nem lettek meghívva a buliba.

Rovatok