Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Miss London 2023-as szépségversenyén kezdték el annak a hagyományát, hogy teljesen smink nélküli jelöltek vonultak a kifutón. Ez a trend a korábbi évek hasonló fordulóinak sikerét követte, ahol a szépségkirálynőket arra kérték, hogy filterek, kozmetikumok és szerkesztés nélkül küldjenek be képeket magukról.

    Ezúttal a Miss Anglia döntősei vállalták, hogy teljesen festetlen arccal versenyezzenek. Az új koncepciótól pedig a szervezők azt várják, hogy erősíteni fogja a nőket, növeli az önbizalmukat és elősegíti a reálisabb testképet, mivel a természetes megjelenésre és a szép hajra összpontosítanak majd. 

    Mint kiderült, az elődöntőbe és az országos döntőbe jutó versenyzők választhatják, hogy részt vesznek-e a fakultatív, smink nélküli fordulóban, amelynek során a #barefacemissengland hashtag használatával egy természetes képet posztolnak magukról a saját közösségi média fiókjukon, és smink nélkül sétálnak végig a Miss Anglia érkezési kifutóján.

     via

  • Boldogabbak nem is lehetnének a szerelmesek.

    Anya Taylor-Joy és férje, Malcolm McRae tavaly ünnepelték a második házassági évfordulójukat, és boldogabbak látszólag már nem is lehetnének a szerelmesek. A vezércsel és a Furiosa színésznője az utóbbi időben sikert sikerre halmoz, üstökösszerű felemelkedése pedig Hollywood egyik legkeresetteb arcai közé repítette.

    Bár magánéletéről ritkán szokott nyilatkozni, zenész szerelmével felhőtlen kapcsolatban élnek. Minden bizonnyal szerelmük az égben köttetett, hiszen kevesen tudják, hogy a házaspár két év eltéréssel ugyanazon a napon születtek, így tavaly április 16-án előbbi a 28-at töltötte be, míg utóbbi 30 éves lett.

    A minap egy fotó is készült a közösen ritkán mutatkozó szerelmesekről, ugyanis a párizsi divathét miatt tartózkodnak jelenleg Franciaországban, ahol egy romantikus séta közben kapták őket lencsevégre.

  • Ez a videó a valóságot mutatja.

    Jennifer Lopez is tiszteletét tette a napokban Salt Lake Cityben megrendezett Sundance Filmfesztiválon, ahol nem volt ellenére interjút adni a vörös szőnyegen. Az 55 éves énekes-színésznő azonban ezúttal nem az interjúban elhangzottakkal, de nem is a szinte áttetsző, pókhálómintás ruhájával hívta fel magára az internetezők figyelmét, hanem azzal a videóval, amely megörökítette nyilatkozatát.

    A kamera ugyanis nagyon közeli képet mutat J.Lo arcáról. A Sundance Filmfesztivál hivatalos Instagramjára posztolt felvétel ráadásul merőben eltér azoktól, amelyeket az énekes-színésznő szokott megosztani magáról a közösségi oldalain, ezért rajongói nem tudták magukban tartani, hogy rácsodálkoztak J.Lo bőrhibáira, finomabb ráncaira, melyeket a vastag smink sem tudott teljesen elfedni. Volt, aki megjegyezte, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy olyan felvételt látott Lopezről, amely nincs agyonretusálva, míg mások örültek, hogy a négyszeresen elvált színésznő végre a korának megfelelően fest. Lopez azonban, ha örül ennek a felvételnek, ha nem, utólag már nem tudja szerkesztőprogrammal finomítani.

    (via Story)

  • A teljes stáb megdermedt az esetnél.

    Hajszál híján meghiúsult Herendi Gábor Futni mentem című filmjének forgatása, miután az egyik főszerepben játszó Udvaros Dorottya csúnya baleset szenvedett a felvétel során. Mint kiderült, a színésznő hatalmasat esett az egyik jelenetben, ami után úgy tűnt, nem tudja folytatni a fogatást. A szerencsétlen esetről a film rendezője, Herendi Gábor számolt be a Blikknek adott interjújában.

    „Le a kalappal Dorottya előtt, aki az egyik felvételen, pont, amikor váltottak és átvette a stafétabotot, esett egy óriásit. Szegénynek összeakadt a lába, ez okozta az esést, aminek következtében bedagadt a térde, illetve lejött a bőr a kezéről. Mi meg ott álltunk megdermedve, hogy most mi lesz, ha le kell állnunk a forgatással” – mesélte a lapnak Herendi, aki nem győzte dicsérni Udvaros Dorottya profizmusát, ugyanis a színésznő nem sokkal a baleset után ismét teljes erőbedobással dolgozott.

    Egyetlen hang nélkül összeszedte magát, majd végigcsinálta a munkát, aztán jött másnap is forgatni. Nem tudom, mit tettünk volna, ha ő ott lesérül. Különben itt van a baj azzal, amikor alacsony költségvetésű filmet készít az ember: ha valami ilyen történik, dominóelv-szerűen borul minden. Addigra már le volt szervezve az összes helyszín, kifizettük az engedélyeket, tehát hatalmas lett volna az extra költség. Ráadásul a színészek ráérése egy újabb probléma: mivel a színházi időszakban forgattunk, amikor gyilkosan nehéz egyeztetni a színészeket, tehát tényleg összeomolhatott volna minden egyik pillanatról a másikra. Azt hiszem, ennek Udvaros Dorottya is érezte a súlyát, ezért fogcsikorgatva, de bejött, és csinálta tovább a munkát

    – mondta a rendező, aki azt is elmondta, hogy kezdettől fogva Udvarost képzelte el a szerepben, mivel nagyon sportos, és jól tudta, hogy „nem nyivákol majd, ha futnia kell”.

Rovatok