Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A 21 éves színésznő a koravén megjelenése miatt került támadások kereszttüzébe, de ahogy reagált a sok negatív kritikára, az még nagyobbat szól.

    Nagy port kavart az utóbbi időben Millie Bobby Brown megváltozott külseje, miután a a fiatal színésznőről többen úgy ítélték meg vörös szőnyeges megjelenései alkalmával, hogy kiszőkített haja, erős sminkje és ruhaválasztásai miatt jóval idősebbnek néz ki a koránál. Noha a Netflix Stranger Things című sorozatának egykori gyereksztárja februárban lett 21 éves, több ízben megkapta, hogy legalább 30, ne adj' isten 40 évesnek néz ki. A rosszindulatú, bántó megjegyzéseket már a színésznő sem tudta szó nélkül hagyni: az Instagram-oldalán vágott vissza az őt savazóknak.

    Mint azt Brown elmondta: sokan képtelenek elfogadni, hogy már nem úgy néz ki, mint 10 évesen, amikor a Stranger Things első évadában szerepelt. Igaz, a színésznő azóta férjes asszony lett, ezért sem érti, miért szúrja a szemét sokaknak, hogy felnőtt. A róla írt cikkekről pedig úgy fogalmazott: nem újságírás, hanem bántalmazás, amelyen sokat ront a tény, hogy többségük nők tollából származik.

    „Tízéves voltam, amikor elkezdtem a filmiparban dolgozni. A világ szeme láttára nőttem fel, és valamiért úgy tűnik, az emberek nem tudnak velem együtt felnőni. Ehelyett úgy tesznek, mintha meg kellett volna ragadnom az időben, és még mindig úgy kellene kinéznem, mint a Stranger Things első évadában. Mivel ez nem így van, célpont lettem. Beszélni kell a cikkekről, a címekről, az emberekről, akik kétségbeesetten próbálják lerombolni a fiatal nőket. (...) Ez nem újságírás. Ez bántalmazás. (Az, hogy  felnőtt újságírók az arcom, a testem, a döntéseim elemzésével töltik az idejüket, felkavaró. Még rosszabb a tény, hogy nők is írtak ilyen cikkeket, holott mindig a fiatal nők támogatásáról, felemeléséről van szó, de amikor oda kerül a sor, könnyebb őket lerombolni a kattintásokért. 

    A kiábrándult emberek nem tudnak megbirkózni azzal, hogy egy lány a saját feltételei szerint válik nővé, és nem úgy, ahogy ők akarják. Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem! Nem vagyok hajlandó elnyomni magam azért, hogy megfeleljek azon emberek irreális elvárásainak, akik nem tudják elviselni, hogy egy lányból nő lesz! Nem hagyom, hogy megszégyenítsenek azért, ahogy kinézek, ahogy öltözködöm, ahogy prezentálom magam!

    – fejtette ki a színésznő, aki külön kiemelt néhány cikket, de név szerint említett néhány újságírót is, hangsúlyozva, társadalmunkban valamiért napjainkban sokkal könnyebb leszólni valakit dicsérő szavak helyett.

    A minap smink nélküli arcát is felvállalta, ám úgy tűnik, akkor az még nem segített véget vetni a kritikacunaminak.

    (via People)

  • Hamarosan nagyszülői örömök elé néz MC Hawer, lánya ugyanis első gyermekével várandós. A gólyahírről a mulatós zenész Instagram oldalán, egy ultrahangfelvétellel számolt be, amelyhez annyit írt:

    Most kaptam a kislányomtól. Jujjj... 

    Az egyelőre nem tudni, kisfiúval vagy kislánnyal bővül-e a családja, mindenesetre követői bőszen gratuláltak Koczka Gézának.

    Koczka nemrég egyébként arról írt, végignézte a Házasság első látásra 2. évadát, aztán úgy döntött, ha ilyen a szerelem, akkor inkább szingli maradna.

  • Egy titokzatos férfi rabolta el a szívét.

    Bár a Házasság első látásra válással ért véget Széplaki Zoltán és Oláh Orsi számára, a műkörmös talán most boldogabb, mint valaha: a hétvégén ünnepelte 30. születésnapját, ráadásul már nem is szingliként. Új kedveséről Instagram-oldalán mesélt követőinek.

    „Ez egy teljesen új kapcsolat. Friss még, de sokat mosolygunk rajta, mert olyan, mintha hónapok óta ismernénk egymást. Felnőttként felnőttel ismerkedni nem is olyan bonyolult. Őszinteség, nagy beszélgetések, elfogadni a másik határait. Boldog vagyok, hogy ez oda-vissza zökkenőmentes” – kezdte a reality-szereplő, és már most tisztázta, szeretné védeni magánéletüket, ezért párját nem is tervezi megmutatni. Ugyanakkor arról készségesen beszélt, mi a véleménye a gyerekvállalásról.

    „Nem társadalmi nyomásra akarok szülni. Én akkor szeretnék szülni, ha van kinek és boldogságot hoz a kapcsolatunkba ezáltal. Nem azért kell, mert nő vagyok és erre születtem. Mivel most nem vagyok egyedül, így igen, szóba került a gyerek téma elég hamar, csak hogy tudjuk mindenki ugyanazt gondolja-e. De igen” – idézte a Bors a nő szavait.

  • A színészek 2 éve alkotnak egy párt.

    Kovács Patrícia 2017-ben vált el előző férjétől, Gusztos Pétertől, 2023-ban pedig ismét rátalált a szerelem egy kollégája, Medveczky Balázs személyében. A pár most először az ELLE magazin friss címlapján látható együtt, szúrta ki a Femina.

    A színésznő igyekszik óvni magánéletét a nyilvánosságtól, épp ezért ez az első és utolsó alkalom, hogy közös fotózás mellett interjút is adtak, ahol többek között a közös szakmai múltjuk, a köztük lévő 15 év korkülönbség, valamint a külső vélemények kezelése is szóba kerül.

Rovatok