Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Újabb felvételek láttak napvilágot a fővárosban forgató színészről.

    Ahogy arról mi is beszámoltunk, Johhny Depp hazánkban forgatja a Modi című legújabb filmjét, melyet ráadásul ő rendez. A világhírű színész múlt héten például a Károlyi-kert melletti utcákban forgatott, majd rá pár napra a budai várban szúrták ki. Legutóbb az Andrássy úton fogták közre a sötétített ablakos járgányát, melyből Depp az ablakon kihajolva integetett az összegyűlt tömegnek, majd a róla készült videón egy csókot dobva búcsúzott lelkes rajongóitól.

    Mivel mindenki kedvenc kalóza a legváratlanabb helyeken bukkan fel Budapest utcáin, ezért a rajongók szabályosan vadásznak rá, hátha ők is olyan szerencsések lesznek, hogy sikerül összetalálkozniuk vele. A TikTokot mindenesetre már elárasztották az egyes forgatási helyszíneken készült felvételek. Az egyik videó alatt egy kommentelő elmondta, hogy egyik ismerőse is a stáb tagja, és nem győzött áradozni a színész hozzáállásáról.

    „Keresztlányom barátja intézi Johnny szállítását, különböző forgatási helyszínre. Azt mondja, kedves mindenkivel, aki neki dolgozik” – írta a felhasználó.

    (via Bors)

  • Úgy érzi, professzionális szintre emelte a párkeresés terén a tudását.

    Nagy Alekosz hamarosan az Ázsia Expressz negyedik évadának játékosaként tér vissza a képernyőre, de előtte még „szerelemszakértőként” láthatják a nézők a Power of Love című műsorban. A realityhős közösségi oldalán jelentette be: elérkezettnek látja az idejét annak, hogy az évek során felhalmozott tudását a párkapcsolatokról most megossza a fiatalabb generációkkal is.

    „45 éves pályafutásom alatt volt időm és különleges lehetőségem tömkelege arra, hogy az ismerkedést, csajozást, valamint a hosszabb kapcsolatoknak a természetét elemezzem, gyakoroljam. Kész van. Tudásomat professzionális szintre emeltem” – kezdte a celeb, majd így folytatta:

    Ez alatt az időintervallum alatt önök végignézhették legendás hódításaimat, és bizony együtt nevettünk, ünnepeltünk. Most, úgy éreztem, itt az ideje, hogy tudásomat átadjam a fiatalabb generációknak. Tanuljanak, érlelődjenek általam. Hajrá!

    E szaktudást és tapasztalatot vette most igénybe a televízió. A lakosság pedig mindennap 19.00-tól tekintheti meg a teljesítményemet, nemkülönben tudásomat, és értékelheti a Szuper TV2-n azt. Évtizedes sikerkarriert építettem fel a nőkre” – jelentette ki a Facebook-oldalán a hamarosan debütáló műsorral kapcsolatban.

  • A 16 éves Léna kész nővé érett.

    Az Omega együttes néhai frontemberének, Kóbor Jánosnak a lánya, Léna fantasztikus produkciót adott elő a napokban az Európa Hajón. A 16 éves lány az Omega-musicalben szerepelt, melyet a közönség hangos tapssal fogadott. A zenészlegenda lánya mostanra kész nővé érett, ráadásul édesapja tehetségét is örökölte, hiszen gyönyörű hanggal áldotta meg a sors. Léna a színészkedés mellett tánciskolában tanul a fellépések, próbák és az iskola mellett, ám annak minden percét élvezi.

    „Már a legelső előadáson éreztem azt, hogy tényleg örülnek annak, hogy az ő dalait viszem tovább, és azokat így még több ember megismeri” – nyilatkozta korábban a Gyöngyhajú lány balladájáról beszélve.

    (via Blikk)

  • Olyan, mintha klónozták volna a színészt.

    Hatalmasat megy a neten Finn Wolfhard egyik vicces friss fotója. A Stranger Things Mike-ját Párizsban szólította le egy rajongója, hogy közös képet készíthessen a 20 éves színésszel, ami aztán a közösségi oldalak kedvenc tartalmává vált, a két fiatal ugyanis megszólalásig hasonlít egymásra.

    Nem csak arcformájuk, de frizurájuk és mosolyuk is összhangban volt, nem csoda hát, ha sokan el is bizonytalanodtak, melyikük is kettőjük közül a világsztár, és melyik a rajongó.

    „Szó szerint olyan vagy, mintha a rég elveszett ikertestvére lennél.”

    Ez Finn csak két különböző ruhában.” 

    „Most akkor ki kicsoda?” – gyűltek a kommentek a kép alá.

Rovatok