Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az énekesnő fejében már az is megfordult, hogy végig tudja vinni a szerepét.

    Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban egyik legemlékezetesebb játékát köszönhetjük Dér Heninek, aki a kezdettől fogva a háttérből irányította a szálakat gyilkosként társaival. A krimi-reality második hetének végén azonban elpártolt mellőle a szerencse, ugyanis az ártatlanoknak végül gyanússá vált, de az esti kerekasztal ceremóniánál még így is megtudta őrizni a hideg vérét. Legtöbben azonban mégis rátették a voksukat, ezért a játék számára befejeződött, és távoznia kellett a kastélyból. Dér Heni most közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a műsorban szerzett élményeiről, tapasztalatairól.

    Tegnap véget ért az áruló szerepköröm, szagot fogtak a többiek. Ha azt mondom, nagy kaland volt, amit élveztem, nem írná le teljesen őszintén a valódi érzést, amit ez a másfél hét játék adott. Sokat tanultam magamról, a fegyelemről, az emberekről...:) S voltak már olyan pillanatok, amikor kezdtem elhinni azt a lehetőséget is, hogy akár végig is vihetem

    fogalmazott az énekesnő, aki nem gondolta volna, hogy ha áruló szerepkörre esküszik fel a játék elején, az a végén még lehet izgalmas karakter, akiért izgulni fognak az emberek.

    S mivel már a műsorban az idézetemmel elbúcsúztam, így már semmi mást nem kívánok, csak hogy Hevér Gábor befusson a finishbe, ha kell Bíró Beával karöltve, de én az árulóknak szurkolok...

  •  A táncosnő eléggé besokallt.

    Az Ázsia Expressz című kalandreality csütörtök esti adásából kiderült, hogy Krausz Gáborban megint felmerült, hogy feladja a versenyt. A séfben ez már az első néhány napban is megfogalmazódott, ugyanis nem elég, hogy Ördög Nórától sorban kapják egymás után a nehéz feladatokat, estére még szállást is kell keresniük maguknak, ráadásul sokszor nem éppen a legbarátságosabb környékeken. Mint akkor mondta: legszívesebben eladná a veséjét, abból kifizetné a repülőjegyét, hogy Magyarországra utazhasson.

    Krausz a csütörtök esti adásban is felhozta a dolgot – pontosabban azt, hogy szívesen elővenné már az útlevelét , amikor párjával, Mikes Annával lefekvés előtt átvették aznap történteket, azzal ugyanis, hogy az utcán találtak egy medált, biztosított volt számukra a szállás.

    A sztárséfet a rendőrök is elkapták a tajvani etapban a viselkedése miatt, sőt: fegyvert fogtak rá. Ám mivel a  kalandreality az utolsó előtti hetében jár, Mikes ragaszkodott ahhoz, hogy kitartsanak, bármilyen nehéz is legyen.

    Erős volt ez a mai nap, maradjunk annyiban. És nekem ez sok volt, az az igazság... Nagyon jó vége lett, találtunk egy medált, ez egy picit megnyugtat engem, de ma annyira sok negatív impulzus ért, hogy ebből ennyi elég volt, ezt nem szeretném tovább vinni! Kettő opció van: vagy átmegyünk a döntő hetére és elkezdünk úgy játszani, mint a többiek, mármint, felvesszük a fonalat, vagy azt mondjuk, ez nekünk nem fér bele, mi nem ilyenek vagyunk és tisztelettel kiszállunk. Én ezt tök komolyan gondolom

    – szögezte le a táncosnő a párjának, aki arra utalt, inkább feladná a versenyt.

    – Most azt mondanám, hogy útlevél...

    – De már nincs sok hátra, nem adhatod most fel!

    – Nem adtam föl, mert még mindig itt vagyok!

    – De, feladtad! Nem adhatjuk fel, ha még mindig itt vagyunk!

    – Reggelre kialszom!

    - zárta le a témát a séf.

  • Úgy véli, az édesanyák megérdemelnek egy kis pluszpénzt. 

    A TikTokon már több mint 1,1 millióan követik, a tévében azonban aDancing with the Starsötödik évadának köszönhetően debütál Whisperton, azaz Strenner Antal. A fiatalok körében igen népszerű influenszer – elmondása szerint – örömmel mondott igent, amikor a TV2-től megkeresték, hogy szerepeljen a showműsorban. Tóth Katica profi táncos oldalán bizonyít majd a táncparketten.

    A 22 éves tartalomgyártó persze a műsorra való felkészülés alatt sem hagyja kreatív tartalmak nélkül népes követőtáborát, de nem csupán a fiatalokra, hanem a szülőkre is gondol a jelek szerint. Így történt, hogy a napokban egy olyan trendre ült fel a TikTokon, amely elsősorban a külföldi tartalomkészítők körében népszerű. Whisperton nem mindennapi módon úgy döntött, hogy egy üzletben a babaosztályon  ötezereseket dugdos el különböző áruk csomagolásába abban a reményben, hogy azokat anyukák találják majd meg, mert úgy véli, megérdemlik.

    (via Ripost)

  • Lánya, Miriam nem szereti a nyilvánosságot, utoljára 14 éves korában szerepelt.

    A minap bombaként robbant a hír, miszerint Gáspár Laci családja új taggal bővül: az X-Faktor mentora nagyszülői örömök elé néz, felnőtt lánya, Miriam ugyanis az első gyermekét hordja a szíve alatt. A 45 éves énekes első házasságából született lányáról azonban nem sokat lehetett hallani: Miriam 14 éves volt, amikor utoljára apjával szerepelt, de nem is érzi szükségét annak, hogy a nyilvánosság előtt élje életét.

    Az, hogy Miriam babát vár, egy privát TikTok-videóból derült ki, amelyben jól látható, hogy a 22 éves nő pocakja már szépen gömbölyödik. A videónál az olvasható, hogy Mirjam már 34 hete azt várta, hogy elkészíthesse azt.

    Gáspár Laci a Borsnak elárulta: nem igazán örül, hogy kikerült az internetre a gólyahír.

    Őszintén szólva nem szerettük volna, ha nyilvánosságra kerül a hír, a lányom privát oldaláról szivárogtatta ki valaki. Mirike nem szereti a nyilvánosságot, 14 éves volt, amikor utoljára szerepelt mellettem. Szeretnénk, ha ez így is maradna, én tiszteletben tartom a döntését. Annyit azonban most már elmondhatok: igen, jön az unoka, és nagyon nagy a boldogság!

Rovatok