Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pete Davidson és egy újabb sztárbarátnő?! Most jól meglepett mindenkit!

    Nem tud lassítani Pete Davidson, már ami a csajozást illeti. A 29 éves humorista az elmúlt években fél Hollywooddal randizott hosszabb-rövidebb ideig, a legtöbben talán Ariana Grandét, Kim Kardashiant és Emily Ratajkowskit ismerik, mint híres exeit.

    Az utóbbi időben úgy tűnt, a férfi talán megállapodhat Chase Sui Wonders színésznő mellett, akivel a Játszunk gyilkosost! forgatásán ismerkedett meg, és legalább 8 teljes egész hónapig együtt is voltak, augusztusban azonban mégis a szakítás mellett döntöttek. Davidson viszont nem tétlenkedett sokáig, a People magazin szerint újfent egy csinos színésznőt nézett ki magának, Madelyn Cline-t, akit a Netflix Outer Banks című sorozatában, vagy a Tőrbe ejtve: Üveghagymában is láthattunk.

    Egyelőre egyik fél sem erősítette meg a lap értesüléseit, de ők több közeli forrásra hivatkozva is állítják, a két fiatal egy ideje már egy párt alkot.

  • Nem csak fotózkodtak, kedélyesen el is csevegtek a világsztárral.

    A Balatonon futott össze a Magyarországon forgató Jenna Ortegával és Paul Ruddal dr. Krasznai Zsolt. Az ország egyik legismertebb plasztikai sebésze a Reggeli műsorvezetőinek bevallotta, először meg sem ismerte a Wednesday főszereplőjét, a hozzá valamivel később csatlakozó Ruddot viszont rögtön. 

    Mivel egy helyen szálltak meg két filmsztárral, így Krasznai többször is látta őket, mire végül úgy döntött, odalép hozzájuk, hogy közös képet kérjen. A szelfizés után egy kicsit el is cseverésztek.

    „A fotót követően ők jöttek oda, beszélgettünk egy tíz percet a színészetről, meg politikáról, nagyon érdekes dolgokat. Jenna kevésbé volt nyitott utána, ő egy picit még szokja ezt a sztár-feelinget. Kedvesek, jópofák voltak” – mesélte az orvos, aki azt is megtudta Ruddtól, hogy másfél évre előre tudja már az időbeosztását.

    A beszélgetés során Krasznainak volt alkalma alaposan szemügyre venni A Hangya megformálójának arcát. Szerinte nem volt még plasztikai beavatkozása, maximum egy-két nagyon minimális kezelése.

    „54 éves, megnéztem, iszonyatosan jól néz ki. Közel mész hozzá, a bőre, a mosolya! Biztos, hogy észrevettem volna, nincsen” – dícsérte Rudd természetes vonásait.

  • Jól láthatóan zavarba is jött.

    Bódi Csabi azok közé a hazai hírességek közé tartozik, akik szívesen osztogatnak aláírást a rajongóknak a fellépéseket követően, de az sincs ellenére, hogy megálljon egy-egy közös képre. A mulatós énekes szívesen beszédbe is elegyedik azokkal, akik szeretik a zenéjét; minden bizonnyal így történt, hogy két hölgyrajongója sikeresen rávette őt arra, hogy a dekoltázsukat dedikálja. Az énekes pontosabban a felsőjét írta alá a két nőnek, méghozzá egy fekete alkoholos filccel, ám Bódi még így is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy 15 éve nem ért más nőhöz, csak a szeretett feleségéhez, Ginához

    A videó a bejegyzés tanúsága szerint nem feltétlen most készült; az énekes megjegyezte, hogy ezt a felvételt most találta a telefonjában. 

    15 éve nem értem más nőhöz, csak mondom

    – szögezte le a videóban és annak leírásában is Bódi, aki az aláírás mellé szívecskét is rajzolt.

  • Arról is mesélt, hogy érzi magát a szakítás után.

    Október 2-án startol a Nyerő Páros új évada az RTL-en, amelynek adásba kerülését az egyik sztárpár már nem érhette meg: Bálint Antónia és Bársony Farkas röviddel a show leforgatása után úgy döntöttek, három és fél év után külön utakon folytatják tovább.

    A műsorvezető a Fókusznak adott interjút, ahol kifejtette, nem kifejezetten szomorkodik a történtek miatt:

    „Ha véget ér valami, ami nem jó, akkor azt gondolom, hogy annak örülni kell. És én tudok örülni, mert pozitív vagyok” – mesélte az egykori szépségkirálynő, hozzátéve: már egy ideje lehetett számítani arra, hogy ez a sors vár rá és az üzletemberre.

    „Hogyha egy kapcsolat eljut oda, hogy nem annyira jó már, és talán több a negatívum, mint a jó dolog benne, akkor megfogalmazódik az, hogy legyen most már nemsokára vége, mert egy életünk van, és inkább érezzük magunkat nagyon jól. Ha számítasz valamire, akkor az nem ér talán annyira fájdalmasan, és mivel én ezt tudtam, hogy így fog történni előbb vagy utóbb, ezért nincs az az érzésem, hogy most úristen, most mi lesz velem?”

    Bálint Antónia azt is elárulta, nem a Nyerő Páros miatt szakítottak, sőt: eredetileg párja bíztatására hallgatták egyáltalán meg az RTL ajánlatát, a műsor felvétele alatt pedig nagyon jól érezték magukat.

    „És utána, miután kijöttünk, ismét nagyobb lendülettel vetettük bele magunkat a kapcsolatba. Egy ideig ez eltartott, aztán vége lett. De a Nyerő Páros inkább összehozott bennünket újra, nagyon szerettem. Azért pontosan tudom, hogy mik történtek ott, a műsor alatt. Úgyhogy ez engem nem érint úgy különösebben rosszul.”

Rovatok