Bandát alapított Erős Antónia tini fia, már a Szigetre is meghívták őket
Most a Reggeliben is megmutatták tehetségüket, teljesen elámult tőlük a Peller-testvérpár.
Igazi őstehetség Erős Antónia 13 éves fia, Matyi, aki nemrég a Tehetség első látásra című műsorban is feltűnt. A tini immáron tíz éve, három éves kora óta zenél, szüleinek ugyanis nagyon hamar feltűnt, hogy nem csak lelkesen, de kifejezetten ügyesen dobol, így elvitték őt egy szakemberhez.
Matyi azóta gitározni is tanul, méghozzá a Supernem zenész-dalszerzőjétől, Pulius Tibortól, aki hamar összekötötte őt két hasonlóan profi fiatalemberrel, Tóth Csanáddal és Czutor Simonnal, Czutor Zoltán fiával. Mind a három srác egyaránt játszik basszusgitáron, gitáron és dobon is, így talán nem is olyan meglepő fordulat, hogy bandát alapítottak Street Sixteen néven.
Tehetségüket a nyáron már a Sziget fesztiválon is megmutathatták, ezúttal pedig az RTL Reggeli stúdiójában játszottak, ahol azonnal szereztek is két hatalmas rajongót a műsorvezető Peller-nővérek személyében.
Legközelebb a Nyers zenekar 40. évfordulóján, december 30-án állnak majd színpadra, és a Street Sixteen saját számai is készülőben vannak már.