Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Közel tíz év után lesz újra látható a TV2 képernyőjén.

    Május 4-től visszatér a TV2-re a Napló, amely vasárnap esténként lesz látható. A csatorna népszerű riportműsora 2014-ben ért véget, és Sváby András az ATV-n folytatta tovább néhány évvel később Heti Napló Sváby Andrással címmel. Mint kiderült, ezúttal Pachmann Péter műsorvezetésével tér vissza a riportmagazin, a főszerkesztő pedig Gönczi Gábor lesz. 

    A Napló 1997 októberében, a TV2 indulásával egyidejűleg került adásba, majd 17 év után megszűnt. Számos tévés vált országosan ismertté a műsornak köszönhetően, többek közt Vujity Tvrtko, Sváby András, Azurák Csaba, Dorogi Gabriella, Kandász Andrea, Szalay Ádám vagy a tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt Hadas Kriszta is. „A riportműsor anyagai már készülnek, sok közéleti, politikai témát dolgoznak fel, de lesznek sztáros tartalmai is” – árulta el egy bennfentes a Storynak.

  • Nem mindennapi barátság szövődött egy kukásként dolgozó férfi és egy kisfiú között. A 9 éves Noah Carrigan egészen kis kora óta rajongott a kukásautókért, ámulva figyelte ezeket a járműveket, négy évvel ezelőtt pedig egy integetésnek köszönhetően, mondhatni, össze is barátkozott az egyik sofőrrel, aki határozottan a kedvence lett.

    A kisfiú minden kedden izgatottan várta, hogy utcájukból elvigyék a szemetet, ezért kukájukat mindig lelkesen húzta ki a házuk elé, csak hogy összefuthasson kedvenc kukásával, aki mindig visszaintegetett és dudált neki. Ez már igazi rituálévá nőtte ki magát Noah életében, akinek azonban a napokban fájó búcsút kellett vennie a férfitól. A kukásként ténykedő férfi ugyanis úgy döntött, munkahelyet vált – egy másik hulladékgazdálkodási céghez állt –, döntéséről pedig Noah-nak sem felejtett el szólni. A 9 éves kisfiú barátja utolsó keddi munkanapjára, március 25-én egy kis ajándékkal is készült, annyira fontossá vált neki rituáléjuk. Búcsúképpen egy pici kukában adta át levelét a férfinak, amiben az állt:

    Köszönet a kemény munkádért! Köszönöm, hogy a szemétnapot különlegessé tetted, öröm volt látni téged, barátom! Viszlát, Noah!

  • Hatalmas az öröm.

    Váratlan bejelentést tett A Nagy Ő-ben és a Kőgazdag fiatalok című műsorban is megfordult Tuvic Aleksandra: egy titokzatos férfitól babát vár. Az influenszer az örömhírről a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be, amelyben egy fotó látható a gömbölyödő pocakjáról. 

    Tuvic tavaly arról beszélt, hogy úgy érzi, már készen áll az anyaságra mind testben, mind lélekben. „Pont a napokban gondolkodtam azon, hogy már szívesen szülnék. Úgy érzem, készen állok, és a testem is kifejlődött hozzá, így már csak a megfelelő férfira várok. Mindig is szerettem volna családot, csak nem mindegy, kivel. Valószínűleg vagány anyuka lennék, és elkényeztetném a gyerekemet, aki persze hatalmas csibész lenne.”

    A jelek szerint a fiatal szőkeség megtalálta élete párját, akivel el tudná képzelni a jövőjét, bár a férfi kilétére eddig nem derült fény. A közösségi médiában posztolt fotója mellé Tuvic Aleksandra a „Blessed” szócskát írta, ami magyarul azt jelenti, hogy áldott.

  • Nem szerepel a Farm VIP-ben, sem A Nagy Duettben, de ha hívnák, se vállalná el.

    A Story magazin nemrég a Facebookon szavaztatta meg követőivel, hogy kiket tartanak a legnépszerűbb hazai sztároknak. A lista harmadik helyén Kajdi Csaba végzett, aki elárulta, meglepte az eredmény, de a téma kapcsán egyúttal a hazai tévés celebekhez isvolt egy-két szava.

    „Nagyon jólesik, ha ennyire népszerű vagyok, de nem értem. Azt gondolnám, egy ilyen versenyben biztos azok a nevek csatáznak és nyernek, akik a képernyőn vannak. Én nem vagyok ott. Én a közösségi médiában vagyok aktív, meg heti egyszer rádiózom, de nem szerepelek a Farm VIP-kben, A Nagy Duettekben, nem hívnak sehova sem. Mondjuk, ahova meg hívnak, azt nem vállalom” – mondta nevetve a Storynak a vicces tartalmairól is ismert Kajdi, hozzátéve:

    Úgy tűnik, nem csak a tévé számít, ahol ha szereted a formátumot, kénytelen vagy

    Ördög Nórát vagy Majkát nézni akkor is, ha nem akarod. Mert nincs döntési lehetőséged. Ellenben a közösségi felületeken van választásod: kiköveted őket.

    Kajdi Csaba, azaz Cyla továbbá arról is beszélt a lapnak, hogy ez a bronzérem csak megerősíti abban, ami szerint közszereplőként éli az életi, mégpedig az, hogy a hitelességnél nincs fontosabb.

    És ebbe beletartozik az is, hogy egy csomó mindent nem kell elvállalni, ha van egy színvonal, ami alá nem akarsz tartozni. Igenis van, akinél működik, hogy összeütnek két cintányért, és megy, mint a bolond, mint például Lukács Mikike...

    Kajdi, aki az influenszerekhez hasonlóan gyakran gyárt tartalmakat a közösségi oldalakra, és aki magát igazából sem influenszernek, sem celebnek nem tartja, csupán egy szereplőnek a médiapalettán, korábban is véleményezte a hazai hírességeket, de akkor sem kímélte őket. Külön kiemelte egyszer Sydney van den Bosch-t, mondván, nem érti, miért kapott munkát a Szerencsekerékben, majd Kiszel Tündét is, akinek egyik naptárfotóját figurázta ki.

Rovatok