Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Először mesélt kapcsolatukról az énekesnő.

    Újra foglalt Bánsági Petronella, a Megasztár énekesnőjének szíve. A tehetségkutató legutóbbi évadában feltűnt fiatal ráadásul egy ismert személybe szeretett bele, a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben játszó Kirády Marcell oldalán talált rá a boldogság több, mint egy hónappal ezelőtt.

    „Túl sokat nem szeretnék elárulni erről, de igen, egy párt alkotunk, és nagyon boldog vagyok" – kezdte a Borsnak a 20 éves Bánsági, aki már azelőtt kinézte magának kedvesét, hogy először találkoztak volna.

    „A vásznon, illetve a képernyőn láttuk meg egymást. Ő a Megasztárban figyelt fel rám, én pedig a moziban szúrtam ki magamnak, valahogy az ő karaktere fogott meg leginkább. Másodjára is elmentem a moziba megnézni a filmet, a harmadik alkalommal pedig már mellettem ült és fogta a kezem."

    A fiatalok egy podcast műsornak hála találkoztak először, ahol egymás után forgattak.

    „Mikor bemutatkoztunk, már tudtuk is egymás nevét... Marci nagyon jókor toppant az életembe, ugyanis egy ideje magam alatt voltam, és elképesztően jól esett, ahogy hozzám állt, amiket mondott" – folytatta az énekesnő, akinek korábban nem voltak túl jó tapasztalatai a fiúkkal.

    „Volt olyan barátom, aki nem akarta felvállalni, hogy együtt vagyunk. Marci ebben is teljesen más, éppen ő volt, aki az első hónapot ünneplő randinkon azt mondta, készítsünk képet és osszuk meg.

    Nagyon egy húron pendülünk, mellette önmagam lehetek, amit csak ritkán merek megtenni.

    Számomra az is fontos volt, hogy aki mellettem van, ugyanolyan művészlélek legyen, és vonzza a zenélés. Nem kizárt, hogy közös szerzeményünk is lesz. Írtam egy dalt, és amikor megmutattam neki, rögtön leült a zongorához lejátszani, és megbeszéltük, hogy talán a végleges verzióban is benne lesznek a dallamai.”

  • Mondják, mindenkinek van egy hasonmása valahol a világon, ráadásul állítólag nem is egy. Az egyik TikTok-felhasználó például úgy hasonlít az amerikai színésznőre, Blake Livelyra, mintha csak az eltitkolt ikertestvére lenne; frizurája és arcvonásai miatt nem győzi hallgatni a kommentelőktől, mennyire hasonlít a Velünk véget ér című film szereplőjére. Hasonlóan van ezzel egy 33 éves brit férfi, Lewis Parker is, akit napi szinten kevernek össze a Harry Potter-filmek Ron Weasleyjét megformáló színésszel, Rupert Grinttel.

    Grint és Parker ugyanis úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. A 33 éves férfi, aki az angliai Spalding településen él, nem véletlenül volt 15 évig a színész dublőre. Úgy tűnik, azóta sem bánja, ha emberek megállítják az utcán, hogy közös képet készítsenek vele. Parker azt mondja, jól esik neki a figyelem, pedig annak idején, még iskolásként sokat bántották vörös haja miatt. Gyerekkorában gúnyolták is azzal, hogy úgy néz ki, mint Ron Weasley, annak érdekében pedig, hogy ne aggassanak rá gúnyneveket, a haját is befestette. Mára a megtévesztő hasonlóságot a javára fordította, s mondhatni hasznot húz abból, hogy Rupert Grint hasonmásaként meet and greetekre, születésnapi bulikra és különböző eseményekre jár.

  • Meg is indokolta elsőre szokatlannak tűnő véleményét.

    Hatalmas megtiszteltetés érte a héten Árpa Attilát, aki az év férfi műsorvezetője lett a Televíziós Újságírók Díja gálaestjén, Az Árulók című, kategóriájában szintén díjnyertes reality házigazdájaként.

    Az elismerését átvéve Árpa kétszer is megnézte, valóban az ő neve áll-e a szobrocskán. Mint mondta, sosem hitte volna, hogy valaha is díjazzák őt műsorvezetői munkássága miatt, pláne nem Gundel Takács Gáborral és Till Attilával szemben. 

    „Azt gondolom, hogy óriási szerencsém volt. Általában azok panaszkodnak, akik nem kaptak díjat, de most én fogok. Oké, hogy ez a feladat jól áll nekem és élvezem is, de igazságtalannak érzem, mert a másik két jelöltnek a műsorvezetés a hivatása” – mesélte a Borsnak Az Árulók kastélyának fura ura, akit magánéletéről is kérdezett a lap. Mint kiderül, tavalyi esküvőjük után feleségével már a családbővítésen gondolkodnak.

    „A babaprojekt tervben van, csak pár dolgot el kell még intéznem, hogy a legjobbkor érkezzen. Értem ezalatt a költözést, az új ingatlant, az anyagi stabilitást, a szüleimet, akiknek sajnos voltak egészségügyi gondjaik, úgyhogy valószínűleg 2026 lesz a bűvös év. Akkor fog beloggolni a kis Árpa a Mátrixba.” 

  • Ezt nem láttuk jönni.

    Emilio és felesége, Tina nem csupán családjuk realityjéhez, a Drága családomhoz forgatnak, hanem a közös TikTok-oldalukra is gyártanak tartalmat. A napokban például egy olyan videóval jelentkeztek, amelyik az apa-lánya szeretet szépségét mutatja be. Az énekes ugyanis hagyta, hogy tinilánya, Vivien kezelésbe vegye: nem elég, hogy a 13 éves lánya megpedikűrözte – méretes műkörmöt épített a lábkörmeire –, de kipingálta a lábfejét is, megcsillogtatva ezzel rajz- és sminktudását. Bár Emilio arcára van írva a véleménye, hiába, a tehetség útjába nem állhat.

    „Lehetsz te akármilyen raj, pujáró. Ha lányod van, neked annyi” – írták a videóhoz, ami alá záporoztak a kommentek.

Rovatok