Hónapokig kezelték egy budapesti kórházban.
Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynőt sokáig külföldön, majd Budapesten kezelték, nemrégiben pedig újra kés alá kellett feküdnie. Ápolása továbbra is tart, gyógytornákra jár, és azt vette észre magán, hogy 12 kilót fogyott a megterhelő időszak alatt. Most viszont a Story magazinnak számolt be arról, hogy végre elhagyhatta a fővárosi kórházat, ahol hónapokig kezelték
„Óriási előrelépés történt az állapotomban, ugyanis nemrég hazaengedtek. Majdnem napra pontosan négy hónapot töltöttem kórházban, és őszintén mondom, más emberként jöttem ki. Megtanultam előnyömre fordítani ezt a katasztrofális és borzalmas helyzetet. Nem épültem volna fel a hagyományos orvoslás vívmányai nélkül, viszont a természetgyógyászat eszközeibe is belevetettem magam, a kettő ötvözete segítette a gyógyulást. Közben megpróbáltam válaszokat keresni, például arra, mit akart üzenni nekem a sors ezzel a szerencsétlenséggel. Vagy a baktériumfertőzéssel.” – nyilatkozta a lapnak.
Horváth azt is elmondta, hogy soha ne, fogja elfelejteni, amikor az orvosok megkérdezték tőle: normális lábat akar, vagy egy jól működőt.
Ezt teljesen komolyan gondolták. Én az előbbit választottam. Az orvosok kőkemény harcot folytattak a lábam megmentéséért. Minden követ megmozgattak. Amikor valamelyest stabilizálták az állapotom, kaptam egy bivalyerős antibiotikumot, amitől folyamatos rosszulléteim voltak. Azt tényleg úgy kell elképzelni, hogy a nap 24 órájában hányingerem volt. Egy hónapig kellett szednem. Ez meg is tört kissé
– magyarázta Horváth Éva, aki egy idő elteltével egészen furcsa tüneteket tapasztalt magán.
Olyan betegeknél fordul elő, akik hozzám hasonlóan hosszabb időt töltenek kórházban. Ez egyfajta elmagányosodás, depresszív állapot. Eleinte azt vettem észre, hogy furcsa dolgokat kezdtem el csinálni. Például éjszakákat töltöttem azzal, hogy amerikai sorozatgyilkosok után nyomoztam. Orvosi kórképeket kezdtem el nézni, arról milyen változások történtek az agyukban a bűncselekmények elkövetése után. Konzultáltam a pszichológusommal, és azt mondta, a nővérek amúgy is kezdik rajtam látni a különböző tüneteket. A következő lépcsőfok a tikkelés, a folyamatos kézjárás és az éber alvás lett volna. Idáig nem jutottam el, mert hazaengedtek. A kórházi dolgozóknak nem lehetek eléggé hálás, eszméletlen munkát végeztek, remekül viselték a gondomat.