Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mint írták, igénytelen és tiszteletlen volt az X-Faktor győztesének megnyilvánulása.

    Egyre terjed az interneten egy koncertfelvétel, amely az X-Faktor legutóbbi győztesének, Fehér Krisztián fellépésén készült. Az alig egy perces, eredetileg TikTokon megosztott videóban az énekes hangtechnikáján állítanak, amit Fehér sűrű káromkodások közepette narrál a színpadon.

    A látottak-hallottak mellett nem tudott elmenni szó nélkül Kocsis Tibor, aki Facebook oldalán osztotta tovább a felvételt, azt hangsúlyozva, milyen rossz irány az, amit Fehér képvisel.

    „Függetlenül attól, hogy ez a fiú mekkora sikereket ért el eddig és fog még elérni, így viselkedni a színpadon, az trógerség. Szekunder szégyenem van attól, ahogy nézem, hogy divatos kifejezéssel éljek: cringe az egész. Mindez annak ellenére igaz, hogy ez a srác sok szempontból tehetséges, és az X-Faktorban is voltak szerethető pillanatai” – kezdte Kocsis, kiemelve, nem feltétlenül a trágársággal van a baja, s bár ő sosem káromkodna egy dalban sem, ott még egész oké is tud lenni a dolog.

    De ilyen sutyerák módon színpadra állni, és ezáltal tiszteletlennek lenni a szervezőkkel, közönséggel, technikusi csapattal, ez egyrészt amatőr, másrészt végtelenül primitív viselkedés. Így nem lehet megcsinálni egy "hangbeállást", akkor sem, ha kezdő vagy, és akkor sem, ha te vagy a legnagyobb császár. Az előadóművészet szolgálat. Ha úgy tetszik, olyan, mint a vendéglátás, minden hangulatban és élethelyzetben színpadra kell állni és szórakoztatni a közönséget. Vannak ennek járt és járatlan útjai, én aztán nem vagyok konzervatív ezen a téren, zenéből is mindent meghallgatok, de ez kiütötte nálam a biztosítékot

    – folytatta az énekes, gondolatait pedig egy költői kérdéssel zárta:

    „A pofámról lesülne a bőr, ha a tanáraim, rokonaim, ismerőseim ilyen mondatokat hallanának tőlem. Krisztián, rád ki lesz büszke otthon?”

    Bejegyzéséhez megannyi hozzászólás érkezett, köztük kollégájától, Oláh Gergőtől is, aki méltatta, hogy más is felszólalt a látottakkal szemben. Egy órával később ugyanis ő is hasonló gondolatokat tett közzé saját oldalán:

    Ezt a viselkedést el kell ítélni, meg kell szólni, nem szabad engedni hogy megtegye bárki is! Egy színpadi ember, aki előtt közönség áll, akit szervezők meghívtak és pénzt fizetnek neki, nem viselkedhet így! (...) Alpári, primitív, Gusztustalan, igénytelen, tiszteletlen ez a megnyilvánulás! Ráadásul playback-el, egy mackónadrágban! Legalább mutatna példás tiszteletteljes, alázatos viselkedést, már akkor is más lenne a szitu!

    – olvasható Oláh posztjában, majd arra kérte követőit, támogassák a minőségi előadókat és a minőségi zenét.

  • Hihetetlenül tehetséges a műsorvezető gyermeke.

    Ördög Nóra és Nánási Pál lánya ugyan csak 12 éves, de a szülei többször is megmutatták már a videóikban, hogy igazán tehetséges légtornász. Nánási Mici nem túl hétköznapi, ám annál látványosabb sportot választott magának, tavaly már a Fővárosi Nagycirkuszban is megmutatta tudását egy verseny keretén belül.

    A sztárpár gyermeke ezúttal A Nagy Duett színpadán mutatta be elképesztő mozdulatait a levegőben, míg Liptai Claudia és Till Attila a The Greatest Show című nyitányukat adták elő háttértáncosaikkal. Vasárnap este az is kiderült, hogy melyik páros emelhette a magasba TV2 énekes showműsorának trófeáját.

  • A modell évekig egy nős férfi, a Megasztár koreográfusának szeretője volt. Mint meséli, százmilliószor szakítottak, a férfi pedig végül a felesége mellett döntött.

    Görög Zita nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című podcastműsorának vendége volt, melynek adásában a magánéletéről is megnyílt. A riporter unszolására az első házassága kapcsán bevallotta, hogy egy nős férfiba szeretett bele, viszonyuk pedig évekig tartott.

    Mint ismert, a modell három évig volt a Megasztár műsorvezetője ; akkor rabolta el Seres Attila koreográfus a szívét. 

    Attila nős volt, amikor megismerkedtünk, a Megasztárnak volt a koreográfusa. Ott szerettünk egymásba. Nem tudsz ellene mit tenni. A szerelem, az egy nagyon nagy erő szerintem. Megpróbáltuk, százmilliószor szakítottunk, ő a felesége mellett döntött, én pedig úgy döntöttem, hogy nem szeretnék egy másik nőt megbántani, megalázni, saját magamat ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozni. Úgyhogy egymilliószor szakítottunk. De aztán mindig, amikor találkoztunk, ez történt…

    – mesélte Görög Zita, aki azt mondja, ma már másképp csinálná az egészet, nem vállalná a szerető szerepét, mert nagyon szégyelli a dolgot. Mint mesélte, a románc elől egészen Kanadáig menekült, erős érzelmeiken azonban a távolság sem változtatott. Kapcsolatuk nyolc évig tartott, két gyermekük született: Milán 2007-ben, Lotti 2008-ban jött világra.

    „Akkor forgattam az Underworld 2-t Vancouverben, és úgy döntöttem, hogy kint maradok. Kint is maradtam jó pár hónapig, és egyszerűen még akkor is azt éreztük, hogy ez egymás nélkül nekünk nem fog menni. Van, ami szerintem előre el van rendelve, és ez is egy ilyen szerelem és ilyen kapcsolat volt. Akkor is, ha nem tartott örökké [...]

    Én akkor nagyon szenvedtem. A szeretői léttől szenvedtem nagyon. Azt éreztem, hogy meg vagyok alázva. A folyamatos bizonytalanság és kérdőjel mindig ott van az emberben, legalábbis bennem ott volt. Hogy velem nem teszi-e ugyanezt... Soha többet nem csinálnám ezt. A mostani fejemmel megvárnám, amíg ő úgy dönt, hogy elválnak a feleségével, és utána tiszta lappal indulunk. De többet ilyet nem csinálnék

    – szögezte le a háromgyermekes édesanya, akit a story.hu idézett, és aki ma már kiegyensúlyozott házasságban él második férjével, Laczkó Zsolttal. Mint kiderült, Görögnek arra is volt lehetősége, hogy bocsánatot kérjen volt férje exfeleségétől a megcsalásért.

    Szerencsére arra már volt alkalmam, hogy a volt feleségtől elnézést kérjek. Jó pár évvel később, de volt erre lehetőségem. Egy Zara-próbafülkében... És nagyon szép volt egyébként. Emelkedett pillanat volt. Bennem.

  • A Nagy Duett zsűritagja a kilenc élő adásból hetet migrénnel csinált végig. Elmondása szerint az arra szedett gyógyszer volt az oka annak, hogy értékeléskor néha alig tudott megszólalni.

    Vasárnap este győztest hirdettek A Nagy Duett című műsorban – a hetedik évadot Lékai-Kiss Ramóna és mestere, Brasch Bence nyerték meg –, ám még mielőtt lementek volna a döntős produkciók, a műsorvezetők, azaz Liptai Claudia és Till Attila arról faggatták a zsűritagokat, hogyan érezték magukat az elmúlt kilenc élő adás alkalmával. Szabó Zsófi, aki kapott hideget-meleget, ennek kapcsán árulta el, hogyan élte meg a zsűrizést – Kasza Tibi külön kérte, legyen őszinte –, majd az is kiderült, hogy az adások többségében migrénnel küzdött.

    Ez a személyemhez hozzátartozik. Amióta tévézek, ez ilyen, így működik, de hát ezért is szeretjük csinálni. Minél kevesebben szeretnek, de azok annál jobban!

    – jelentette ki Szabó, majd Kasza felhozta, hogy a Mokka háziasszonya az egyik élő adás alatt a migrénje miatt gyógyszert vett be.

    Képzeljétek el! Elmentem a neurológushoz. Mondom neki, 14 napja fáj a fejem. Nagyon fogtok ezen most nevetni. Az van, hogy nem szeretném sajnáltatni magam, de a kilenc adásból hét adásban migrénem volt. Azt mondta a neurológus, hogy mutassam meg, mit vettem be. Mondom, ezt vettem be, nyolc órakor körülbelül. És azt mondja, nem tompult be? Mondom, de, végül is meg se tudtam szólalni. De annyira boldog voltam, hogy nem vagyok hülye! Hogy ez csak a gyógyszer miatt volt!

    – örült Szabó Zsófi, hozzátéve, a döntőben már nem fájt a feje.

Rovatok