Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megkezdődött a nyaralós szezon, legalábbis a Jenner testvérek már elutaztak pihenni a tengerpartra barátaik társaságában. Az utóbbi időben rengeteg időt tölt együtt a két nővér, legutóbb egy kosárlabda meccsen kapták őket lencsevégre, ahova annyira siettek, hogy Kendall a fogát is letörte. Ezt követően indultak nyaralásukra, ahol a tetőfokára hágott a hangulat már az első napon.

    Kylie Jenner az Instagram-oldalán osztott meg egy videót az első nap fő eseményéről, ami egy tengerparti sétának indult, de végül egy fergeteges részeg rohangálás lett belőle. Testvérével köveket csókolgattak, majd dobáltak a vízbe, és az egyik akkorát csobbant, hogy Kendall Jenner biztos volt benne, egy bálna is a közelben volt a kő landolásakor.

    Tengerparti séta részegen, Kendall Jennerrel, élvezzétek

    – írta nem beágyazható bejegyzésében, a videótide kattintva tekinthetik meg a vadóc Jenner testvérekről.

  • Mindkét kezét eltörte, de jóval nagyobb is lehetett volna a baj.

    Lassan egy éve, hogy csúnya balesetet szenvedett Kandász Andrea. A tévés biciklizés közben esett el, mindkét karját eltörte, emiatt hónapokig a családjára volt utalva.

    „Végtelenül hálás vagyok nekik. Egy üzenetet nem tudtam megírni egyedül, vagy egy almát felszelni, fogat mosni, és sorolhatnám. Mindkét kezem gipszben volt. Közben muszáj volt valahogy azt is megoldani, hogy tudjak dolgozni, hiszen pont kezdődött a Kandászmamik forgatása, aminek egyszerre vagyok a producere, a műsorvezetője. És én, aki arról vagyok híres, hogy anyaként, feleségként, dolgozó nőként mindent megoldok egymagam, és soha nem kérek segítséget, teljesen ki voltam szolgáltatva másoknak. De megtanultam a leckét! Bárhonnan is nézzük, óriási szerencsém volt, hogy csak a kezeim törtek el, ugyanis az eséskor a fejem húsz centire ment el egy vastömb mellett” – kezdte a Storynak a műsorvezető, aki szerint ezzel a kényszerpihenővel üzenni, tanítani szeretett volna neki az élet.

    Úgy gondolom, hogy valami olyasmit, hogy »Kandi, nem kell mindent egyedül megoldanod, kérhetsz, sőt kérj segítséget!«

     – mesélte Kandász, aki azóta a biciklire is visszaült, sőt bokszolni is elkezdett.

  • A jelenetet felhúzott szemöldökkel szemlélte két társuk.

    Nagypapája örökségével, egy 50 darabos porcelánkutya-gyűjteménnyel érkezett a Kincsvadászok elé László. A férfi, mint mondta, nem haszonszerzés céljából szerette volna eladni a tárgyakat, épp ezért rugalmas maradt az ár kapcsán – ez pedig jól is jött neki, hiszen a kereskedők ugyan cukinak találták a figurákat, nem igazán találták értékesíthetőnek a kollekciót.

    „Tényleg próbálunk segíteni, arra gondoltam, ha pár olyanra, ami tetszik, arra mondok egy tisztességes árat, és akkor a kisebbektől megszabadítalak” – ajánlotta fel Katona Szandra, majd ötletét követve Nagyházi Lőrinc is hasonlóan tett, és válogatni kezdett az ajándékba szánt kutyák között. Elsőként épp egy kolléganője által félretett foxira csapott le.

    Azt nem, nem, nem! Lőrinc, ne szórakozz! 

    – kapott utána Katona, mire a háttérben szemlélődő társaik fel is nevettek:

    „Komolyan mondom, ilyen a mesében nincs” – rázta a fejét Fertőszögi Péter, míg Fejes Tamás kijelentette, „senkinek nem kell a cucc, de a végén összevesznek rajta”.

    Végül Nagyházi és Katona is megvásárolt néhány darabot, amelyekért öt- és tizenötezer forintot fizettek.

    Nem is látszik meg, amit kiválasztottunk, mintha megmaradt volna az összes” – rázott kezet az eladóval az igazságügyi szakértő.

  • Akadt, akit Justin Bieberre, míg mást a Zack és Cody gyereksztárjaira emlékeztettek a srácok.

    Ahogy azt mondani szokás, a családban marad a tehetség: zenésznek állt Shakira és Gerard Piqué két közös gyermeke. A 11 éves Milan és a 9 éves Sasha a napokban debütált első számukkal, a The One-nal, amit néhány velük egykorú barátukkal írtak és adtak elő. 

    A gyerekbandában Milan kapta az énekesi szerepet, aki nemcsak hangjával, de zsigerből jövő, valódi előadói attitűdjével is hatalmas sikert aratott a nézők között, míg öccse a dobszerelés mögött mutathatta meg, milyen jó ritmusérzéket örökölt édesanyjuktól.

    A srácok ráadásul egy aranyos videóklipet is forgattak a dalukhoz, amely sokakat a Disney Channel 2010 környéki fénykorára emlékeztetett, míg mások arról írtak, könnyen lehet, hogy épp a jövő popcsillagainak születését láthatjuk a felvételen. Íme: 

Rovatok