Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Romantikus módon kérték meg a kezét.

    Weisz Fanni hosszabb találgatásokat követően közösségi oldalán jelentette be, hogy nem csak eljegyezték, de egyből anyai örömök elé is néz. A 31 éves modell hétvégén Olaszországból posztolt képeket, először San Marinóból, majd Firenzéből jelentkezett be kedvesével. Bár vasárnap még nem mondta ki, de sokat sejtető fotót mutatott, melyen egy eljegyzéséi gyűrű díszelgett a kezén. Hétfő este pedig már világossá vált, hogy valóban leánykérésre került sor Itáliában, boldogságuk így nem is lehetne nagyobb.

    „A hír igaz! Mindkettő! Igen, eljegyeztek és babát várunk. A boldogságunk határtalan. 16 éves voltam, mikor megkérdezték tőlem, hogy mi leszek ha nagy leszek, válaszom az volt, hogy szeretnék nagymama lenni és játszani az unokáimmal. Jelentem ez a terv, most megvalósulni látszik. Próbálom óvni a magánéletem, de veletek azért egy két fontosabb szívemhez közel álló részletet szeretnék megosztani. Köszönöm a sok gratulációt, és szeretetet amit naponta kapok tőletek. Sokan kérdeztétek, hogy történt a lánykérés?! Egy pár szóban mesélek nektek róla...”  – írja posztjában Weisz, melyet ide kattintva tekinthet meg.

Rovatok