Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem, nem a szemüvegen múlott.

    Nyomokban David Carusóra emlékeztető jegyeket vélhetünk felfedezni David Caruso egyik friss fényképén. A színészt a CSI Miami főszereplőjeként ismerhette meg ország-világ a 2000-es évek elején, a férfi azonban a sorozat végével a nézők szeme elől is eltűnt, teljesen visszavonult a médiától.

    Talán épp emiatt is döbbenetes, milyen sokat változott Horatio Cane megformálója az azóta eltelt években. Jelenleg épp ez az előtte-utána kép terjed villámgyorsan a közösségi médiában, amelynek első fotója nélkül valóban nehezen ismernénk fel a férfit:

  • Ritka, vadon élő óriáspandát észleltek egy kínai nemzeti parkban készült felvételen, amelyen látható, hogy az állat november folyamán többször is visszatér ugyanarra a helyre.

    Infravörös kamerák rendkívül ritka felvételt készítettek a vadon élő óriáspandáról. A kínai Csengtuban található Óriáspanda Nemzeti Parkból származó felvételen látható, amint a panda többször is visszatér ugyanarra a környékre. Szakértők szerint ez a sok téli aktivitás erősen arra utal, hogy a panda a területet a territóriumává tette. Novemberben öt nap alatt négyszer tért vissza erre a helyre, ez rendkívül ritka viselkedés a nagy testű emlősöknél. Ilyen szintű aktivitás viszont bizalomra adhat okot, az egyébként rendkívül kevés egyedszámmal rendelkező fajnál.

Rovatok