Dr. Krasznai Zsolt találkozott Paul Ruddal, szakmai szemmel megállapította, volt-e plasztikai beavatkozása a színésznek
Nem csak fotózkodtak, kedélyesen el is csevegtek a világsztárral.
A Balatonon futott össze a Magyarországon forgató Jenna Ortegával és Paul Ruddal dr. Krasznai Zsolt. Az ország egyik legismertebb plasztikai sebésze a Reggeli műsorvezetőinek bevallotta, először meg sem ismerte a Wednesday főszereplőjét, a hozzá valamivel később csatlakozó Ruddot viszont rögtön.
Mivel egy helyen szálltak meg két filmsztárral, így Krasznai többször is látta őket, mire végül úgy döntött, odalép hozzájuk, hogy közös képet kérjen. A szelfizés után egy kicsit el is cseverésztek.
„A fotót követően ők jöttek oda, beszélgettünk egy tíz percet a színészetről, meg politikáról, nagyon érdekes dolgokat. Jenna kevésbé volt nyitott utána, ő egy picit még szokja ezt a sztár-feelinget. Kedvesek, jópofák voltak” – mesélte az orvos, aki azt is megtudta Ruddtól, hogy másfél évre előre tudja már az időbeosztását.
A beszélgetés során Krasznainak volt alkalma alaposan szemügyre venni A Hangya megformálójának arcát. Szerinte nem volt még plasztikai beavatkozása, maximum egy-két nagyon minimális kezelése.
„54 éves, megnéztem, iszonyatosan jól néz ki. Közel mész hozzá, a bőre, a mosolya! Biztos, hogy észrevettem volna, nincsen” – dícsérte Rudd természetes vonásait.