Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Viszont kellett neki a pénz, mert öt gyereke van.

    Hugh Grant kertelés nélkül kimondta: nem igazán élvezte az új Willy Wonka-film forgatását. A 63 éves színész a Charlie és a csokigyár előzményfilmjének számító varázslatos alkotásban, melynek Timothée Chalamet a főszereplője, az üzem egyik kis lényét, vagyis umpa-lumpáját alakítja, de elmondása szerint a munkálatok nem éppen mesébe illően zajlottak. Annak érdekében ugyanis, hogy elérjék, hogy Grant karaktere kis termetű legyen, a motion capture, azaz röviden mocap technikát alkalmazták, amit a színész nagy badarságnak tart.

    Olyan volt, mint egy töviskorona. Nagyon kényelmetlen. Nagy felhajtást is csináltam emiatt. Nem is utálhattam volna jobban ezt az egészet. Soha nem tudtam, hogy mozoghatok-e vagy sem, és amikor rákérdeztem erre a produkciós stábnál, sosem kaptam kielégítő választ. És hát, őszintén szólva, amit a testemmel műveltem, az egészen szörnyű volt, és az egészet egy animátorral helyettesítették

    – magyarázta Grant, aki arra a kérdésre, hogy a végleges filmet látva megérte-e ez a sok munka, azt válaszolta:

    Nem igazán. Eléggé utálok filmeket csinálni, de sok gyerekem van és kell a pénz.

    Grantnek két nőtől öt gyermeke született: Tabitha 12, John 11, Felix pedig 9 éves, de van egy hatéves lánya is, legkisebb lánya 2018-ban jött a világra.

    (via New York Post)

  • Szikora Róberttel beszélgetett Dombóvári Vanda a Palikék világa by Manna legújabb YouTube-epizódjában. Az énekes elárulta, eredetileg a zeneipartól nagyon távol álló karriert szánt neki a nagyapja: bokszolót akart faragni belőle.

    „Nagy bunyós volt, Váci SE-ben bokszolt. Megtanította nekem 8 éves koromban, hogy fedezék fent, felülről beijesztesz, alulról operálsz, ezek voltak a műszaki szavak” – kezdte az R-Go frontembere, mire a műsorvezető bevallotta, most ő is nagyon megszerette a küzdősportot, főleg a Sztárboxnak hála. Amikor azonban Szikora kedvenceiről kérdezett, egy váratlan vallomással találta szembe magát.

    „Én azt nem nézem, azt is megmondom, miért. Érthetetlennek tartom, hogy egy olyan, valódi sztár, mint Dobrády Ákos, miért akarja magát leüttetni, hogy kinevessék, megalázzák. A rajongói előtt elveszít valamit. Ez a celebeknek való szerintem... ha nevet mondok, Árpa Attilának jó.

    De egy finomabb művésznek, aki tényleg művész, annak nem illik, nem szabad lejáratnia magát.

     A nőknél ez fokozottabban igaz. Egy nő ne üsse meg a másikat. Tudom, hogy a történelemben voltak ilyen vad asszonyok, de előttem elveszít valamit egy életre az a valaki. Mert a nő az egy szent ember, mert ő tud életet adni, senki más. A Jóisten feldíszítette azzal, hogy fizikailag gyengébb, de minden a nő irányít, az egész világot” – közölte az énekes.

Rovatok