Nem szerepel a Farm VIP-ben, sem A Nagy Duettben, de ha hívnák, se vállalná el.
A Story magazin nemrég a Facebookon szavaztatta meg követőivel, hogy kiket tartanak a legnépszerűbb hazai sztároknak. A lista harmadik helyén Kajdi Csaba végzett, aki elárulta, meglepte az eredmény, de a téma kapcsán egyúttal a hazai tévés celebekhez isvolt egy-két szava.
„Nagyon jólesik, ha ennyire népszerű vagyok, de nem értem. Azt gondolnám, egy ilyen versenyben biztos azok a nevek csatáznak és nyernek, akik a képernyőn vannak. Én nem vagyok ott. Én a közösségi médiában vagyok aktív, meg heti egyszer rádiózom, de nem szerepelek a Farm VIP-kben, A Nagy Duettekben, nem hívnak sehova sem. Mondjuk, ahova meg hívnak, azt nem vállalom” – mondta nevetve a Storynak a vicces tartalmairól is ismert Kajdi, hozzátéve:
Úgy tűnik, nem csak a tévé számít, ahol ha szereted a formátumot, kénytelen vagy
Ördög Nórát vagy Majkát nézni akkor is, ha nem akarod. Mert nincs döntési lehetőséged. Ellenben a közösségi felületeken van választásod: kiköveted őket.
Kajdi Csaba, azaz Cyla továbbá arról is beszélt a lapnak, hogy ez a bronzérem csak megerősíti abban, ami szerint közszereplőként éli az életi, mégpedig az, hogy a hitelességnél nincs fontosabb.
És ebbe beletartozik az is, hogy egy csomó mindent nem kell elvállalni, ha van egy színvonal, ami alá nem akarsz tartozni. Igenis van, akinél működik, hogy összeütnek két cintányért, és megy, mint a bolond, mint például Lukács Mikike...
Kajdi, aki az influenszerekhez hasonlóan gyakran gyárt tartalmakat a közösségi oldalakra, és aki magát igazából sem influenszernek, sem celebnek nem tartja, csupán egy szereplőnek a médiapalettán, korábban is véleményezte a hazai hírességeket, de akkor sem kímélte őket. Külön kiemelte egyszer Sydney van den Bosch-t, mondván, nem érti, miért kapott munkát a Szerencsekerékben, majd Kiszel Tündét is, akinek egyik naptárfotóját figurázta ki.