Tóth Gabi nem sértődöttségében, hanem a hasmars miatt rohant ki a Sztárban sztár leszek! stúdiójából
Elkapta kislányától a rotavírust.
Elkapta a rotavírus-fertőzést, ezért hagyta el váratlanul múlt vasárnap este a Sztárban sztár leszek! stúdióját Tóth Gabi. Az énekesnő ezt szombat délelőtt egy korlátozott ideig elérhető bejegyzésben tudatta rajongóival az Instagram-oldalán, miután többen is megjegyezték, hogy tiszteletlen volt a műsor versenyzőivel szemben. Az Átkozott nyár című dal előadója azt is elárulta, hogy feltehetően négyéves kislányától, Hannaróza Máriától kapta el a vírust, aki kórházba is került emiatt, s a születésnapját is ott töltötte, de már mindketten jól vannak.
„Csodás, jó reggelt mindenkinek! Olvastam egy-két cikket, mert az egyik barátnőm kérdezte, hogy látom, miket írtak? Mondom nem, nem láttam. Hát hogy »azért mentél ki vasárnap, mert nem tisztelted meg a versenyzőket, meg háborogtál és eltűntél az adásból« és blablabla. Nem ezért tűntem el. Hanem azért, mert
gyönyörűen végigment rajtunk ez a rotavírus, amit a gyerek kezdett, és szépen sorban haladtunk. Isteni élmény volt, ellenben csodásan bele fogok férni a holnapi fináléruhámba! De most már mindenki jól van. Vigyázzatok magatokra
– magyarázta a 24 órán át elérhető Instagram-történetében Tóth, hozzátéve. minden szülővel együttérez, akinek óvodába, bölcsődébe vagy iskolába jár a gyerekük . A rákövetkező videójában egyébként már az látható, ahogy elmagyarázza kislányának, miért hagyta ott a stúdiót, tudatván: Hannaróza Mária éppen a „de miért?” korszakát éli.