Sokáig ki nem állhatták egymást.
Pityinger László, azaz Dopeman és Majoros Péter Majka közel két évtizeden keresztül álltak viszályban egymással. Mint ismert, Dopeman volt az, aki 2003-ban lehetőséget adott Majkának a ValóVilág után, hogy bizonyíthasson a zeneiparban, amivel aztán élt is az egykori villalakó, és a kezdeti sikerei után önálló karrierbe vágott. Először csak a verbális adok-lapok ment a két zenész között, majd egy szórakozóhelyen is egymásnak estek, hogy aztán a Sztárboxban rendezzék a vitájukat.
Az idő aztán begyógyította a sebeket mindkét oldalon, igaz, örök barátság így sem szövődött a köztük, de legalább már szóba állnak egymással. Dopeman nemrég a közösségi oldalán élőzött, amikor megkapta a kérdést, hogy mi a véleménye egykori mentoráltjáról:
Azért szeretitek, mert én el tudtam indítani a pályán. Ennyi közöm van hozzá! Egy év után összevesztem vele, ő is összeveszett velem és háborúztunk egymással. A háborútól ő csak nagyobb sztár lett, én meg megtanultam, hogy kár volt háborúzni... Mert akármekkora igazságérzetem volt, őt tolta a média és mindenki úgy döntött, hogy neki van igaza. Semmi baj ezzel, tehetséges gyerek, jól kufárkodott a lehetőségeivel
– kezdte a mondandóját Pityinger, aki már nem haragszik a rapperre, de annak zenéit továbbra sem szívleli.
Dopeman korábban már a Csurran, cseppenről is elmondta a véleményét, szerinte Majoros üzleti megfontolásból és a népszerűség kedvéért lett ilyen rendszerkritikus.
Örülök a sikerének, attól függetlenül, hogy nem tetszik a zenéje. Nem tetszett a Tündi bündi se, mert nem az a rapzene, amit én szeretek. Nem tetszik a Mindenki táncol, nekem ez bárgyú. Ettől függetlenül, tudom, hogy tök profi, sok pénzt kap és egy nagy király. (...) Annyi, hogy nem tetszik az új száma, mert tőle ez nem hiteles. És én vagyok a napraforgó...
– fogalmazott a videójában Dopeman, amit a Bors szemlézett.