Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hónapokig kezelték egy budapesti kórházban.

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynőt sokáig külföldön, majd Budapesten kezelték, nemrégiben pedig újra kés alá kellett feküdnie. Ápolása továbbra is tart, gyógytornákra jár, és azt vette észre magán, hogy 12 kilót fogyott a megterhelő időszak alatt. Most viszont a Story magazinnak számolt be arról, hogy végre elhagyhatta a fővárosi kórházat, ahol hónapokig kezelték

    „Óriási előrelépés történt az állapotomban, ugyanis nemrég hazaengedtek. Majdnem napra pontosan négy hónapot töltöttem kórházban, és őszintén mondom, más emberként jöttem ki. Megtanultam előnyömre fordítani ezt a katasztrofális és borzalmas helyzetet. Nem épültem volna fel a hagyományos orvoslás vívmányai nélkül, viszont a természetgyógyászat eszközeibe is belevetettem magam, a kettő ötvözete segítette a gyógyulást. Közben megpróbáltam válaszokat keresni, például arra, mit akart üzenni nekem a sors ezzel a szerencsétlenséggel. Vagy a baktériumfertőzéssel.” – nyilatkozta a lapnak.

    Horváth azt is elmondta, hogy soha ne, fogja elfelejteni, amikor az orvosok megkérdezték tőle: normális lábat akar, vagy egy jól működőt.

    Ezt teljesen komolyan gondolták. Én az előbbit választottam. Az orvosok kőkemény harcot folytattak a lábam megmentéséért. Minden követ megmozgattak. Amikor valamelyest stabilizálták az állapotom, kaptam egy bivalyerős antibiotikumot, amitől folyamatos rosszulléteim voltak. Azt tényleg úgy kell elképzelni, hogy a nap 24 órájában hányingerem volt. Egy hónapig kellett szednem. Ez meg is tört kissé

    – magyarázta Horváth Éva, aki egy idő elteltével egészen furcsa tüneteket tapasztalt magán.

    Olyan betegeknél fordul elő, akik hozzám hasonlóan hosszabb időt töltenek kórházban. Ez egyfajta elmagányosodás, depresszív állapot. Eleinte azt vettem észre, hogy furcsa dolgokat kezdtem el csinálni. Például éjszakákat töltöttem azzal, hogy amerikai sorozatgyilkosok után nyomoztam. Orvosi kórképeket kezdtem el nézni, arról milyen változások történtek az agyukban a bűncselekmények elkövetése után. Konzultáltam a pszichológusommal, és azt mondta, a nővérek amúgy is kezdik rajtam látni a különböző tüneteket. A következő lépcsőfok a tikkelés, a folyamatos kézjárás és az éber alvás lett volna. Idáig nem jutottam el, mert hazaengedtek. A kórházi dolgozóknak nem lehetek eléggé hálás, eszméletlen munkát végeztek, remekül viselték a gondomat.

  • Hasznát vette a sorozatbeli karakterének.

    Ábrahám Edit nevét a Barátok közt című sorozatnak hála egyszerre ismerte meg egy egész ország. Most a színésznő az Egy ritmusban című műsorban szerepelt, ahol a megfelelési kényszer témaköre is  szóba a jött beszélgetőpartnerek között. Ábrahám elárulta, hogy a sorozatban alakított szerepének köszönhetően már nem szeretne annyira megfelelni a társadalomnak, mint korábban.

    „Nagyon érdekes, mert nagyon sokat tanultam Claudiától. Azt a fajta határozottságot, pengeséget, amit ő tudott képviselni, az életben is nagyon sokszor használtam. Például olyan dologra gondolok, hogy ha mesteremberekkel kellett tárgyalni, akkor előszedtem, hogy Claudia hogyan viselkedne ebben a szerepben. De nemcsak ebben a vonatkozásban, abban is, hogy hogyan bánok emberekkel” – idézi a Blikk  Ábrahámot, aki szerint a sorozatban látható karaktere szigorúbb volt, míg ő maga nagyon engedékeny vagyok, ám mostanra megtanulta meghúzni a határait.

    „Ez sokáig tartott, de talán most már tudom. Például nem olyan régen megkerestek egy filmszereppel, és tudtam, hogy én ezzel nem tudok majd azonosulni. Tehát már nem akarok megfelelni. De ez nagyon sokáig úgy volt az életemben, hogy meg akartam felelni, szerettem volna azt a képet nyújtani a nézőknek is, a külvilágnak is, ami nem biztos, hogy én vagyok, csak ők ezt várták el tőlem” – tette hozzá.

  • Soha nem a külsejével szerette volna érvényesülni az énekes.

    A Story idén is összeállította a legszexibb hazai férfihírességek listáját, amelynek közönség szavazásán Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie végzett az első helyen. A népszerű énekest meg is keresték, hogy elújságolják neki a hírt, ám kiderült, hogy a férfit egy olyan rejtélyes kór kínozza, ami miatt rengeteget fogyott.

    „Hálás vagyok, jólesik, hogy szebbnek látnak, mint amit én gondolok magamról, mert bevallom, nem vagyok formában. Nem szoktam beteg lenni, de most elkapott valami nyavalya, ami elég hosszú lefolyású volt, és oltári súlyveszteséggel járt. Úgyhogy egy aktuális fotóval lehet, hogy nem az első helyen végeztem volna” – mesélte Freddie lapnak, majd elmondta, szerinte a külsőnél szubjektívebb dolog kevés van, és ő nem is igazán foglalkozik a sajátjával.

    És erre büszke is vagyok. Sosem szerettem volna ezzel érvényesülni, nem is tettem. A külső nem mutat irányt, és édeskevés, ha a jó adottságok nincsenek megtámasztva belső értékekkel. Hiba a külcsínre építkezni, mert az el fog múlni, és mindig jönnek fiatalabbak, vonzóbbak

    – magyarázta Freddie, aki elmondása szerint gátlásos tinédzser volt, hisz mint mondta, akkoriban vastag szemüveget és fogszabályzót hordott.

  • Ennyit fejlődött a Megasztár óta.

    Schobert Norbert és Rubint Réka középső gyermeke, ifj. Schobert Norbert a Megasztár tehetségkutató műsorában tette próbára magát tavaly, ahová azért érkezett, hogy bizonyíthasson énekesként is. A 20 éves fiatal végül túljutott a válogatón, az élő show-ba azonban már nem került be, pedig a zsűriasztalnál Molnár Ferenc Caramel próbált küzdeni azért, hogy bekerüljön a legjobb 12 versenyző közé. A sztárcsemetét akkor azzal engedték útjára, hogy lehetne jövője énekesként, de ahhoz még fejlesztenie kell magát.

    Utóbbi tanácsot pedig láthatóan meg is fogadta Schobert Norbert Jr. és a történtek nem vették el a kedvét az énekléstől, azóta is szüntelenül játszik és dalol. Az is feltűnhetett már a követőknek, hogy hatalmas rajongója Elvis Presley-nek és az 50-es évek stílusának, ezért úgy döntött, hogy gitárt ragad, és megmutatja, mennyit fejlődött az utóbbi időben. Íme a TikTok-oldalán megosztott produkciója:

    (via Bors)

Rovatok