Újabb Sztában sztár leszek! versenyző talált párra a TV2 másik műsorából
Lassan már követni is nehéz lesz, ki kivel van együtt.
Egészen rendhagyó lett a Sztárban sztár leszek! legutóbbi, negyedik évada, abból a szempontból legalábbis biztosan, hogy már a negyedik versenyző szíve kelt el a műsornak hála – s mindet más-más TV2-s arc rabolta el.
A győztes Karapancsev Kristóf az elődöntőig jutott Halász Rebekával alkot egy párt, Tasi Dávid pedig a Dancing with the Stars mellettük próbáló táncosába, Tóth Katicába szeretett bele. Most Bányai Noémiről derült ki, hogy nem szingli többé, a Power of Love hódítójával, (az egyébként Celebrandiban is feltűnt) Khalid-Bethlen Ibrahim Imrével van együtt.
Imivel már egy ideje ismerjük egymást, de a Sztárban Sztár leszek! döntője után együtt buliztunk, utána kezdtünk el többet beszélgetni. Nyilván nem csak barátok vagyunk, ez annál több. Nyitottak vagyunk nagyon, sőt meg akarjuk egymást ismerni sokkal jobban, akár felépíteni egy jó kapcsolatot
– idézte a Femina az énekesnőt, akit nem zavar, hogy 15 évnyi korkülönbség van köztük kedvesével.
„Egyáltalán nem téma nálunk, mert én is elég éretten gondolkozom, neki pedig van egy örökgyerek-énje. Persze van egy nagyon férfias oldala is, egy igazi úriember, így minden megtalálható benne, ami számomra fontos. Ő az a típusú férfi, akire vágyom.”