Erős Antónia az ikreivel együtt írja a felvételit, de nem tudja, egy átlagcsalád hogyan oldja ezt meg tízezrek kiadása nélkül
Nyolcadikos ikergyermekeivel, Szonjával és Matyival Erős Antónia is gyakorol a központi felvételire, melyet az általános iskolás diákok január 20-án írnak meg élesben. Az RTLHíradó műsorvezetőnőjének meg is van a véleménye a tesztsorról, melyről a Reggeliben beszélt, ahová telefonon jelentkezett be.
„Azt látom, hogy – nemcsak nálunk a családban, hanem úgy általában a környezetünkben is – ez minden szempontból nagyon-nagyon megterhelő.
Őszintén megmondom, én nem tudom elképzelni, hogy egy átlagcsalád hogyan oldja ezt meg, még akkor is, ha nagyon jók a tanárok és nagyon jó az iskola, és mindent megtesznek azért, hogy felkészültek legyenek a gyerekek. Pluszórák és sok-sok tízezer forint kiadása nélkül hogyan tudják azt megoldani, hogy ezt a típusú felvételi tesztet meg lehessen írni?
Nekem központi felvételit nem kellett írni annak idején, viszont most írom a gyerekekkel együtt, nézem, hogy minek kellene megfelelniük. Időnként, ahogy átlapozom ezeket – és tényleg meg is írtam néhányat –, picit úgy vagyok vele, hogy nem lehetett volna ezt úgy, hogy az összes különböző dolgozat hasonló legyen, hasonló stílusú kérdésekkel legyen tele, mint ezek a felvételik. Miért nem lehetett ezt megcsinálni?” – vetette fel a kérdést, majd arról beszélt, hogy gyerekei iskolájában van felvételi-előkészítő, de a diákokat általában csak pár hónapig segítik felkészülni a kétszer 45 perces írásbelire, melynek eredménye eldönti, hogy a gyerek melyik iskolába megy.
Fia, Matyi alapból nem az az izgulós típus, de a jelek szerint a tesztlaptól ő is tart.
Matyiról mondhatom, hogy színpadi ember, hiszen a Sziget fesztiváltól elkezdve nagyon sok helyen felléptek már a zenekarukkal, azaz mondhatnánk azt, hogy neki egy fellépés vagy egy szereplés nem okozhat problémát. Háromévesen is színpadra akart lépni, és soha nem volt feszültség benne. Ehhez képest ez egy teljesen más helyzet: itt nem arról van szó, hogy ki kell állni azzal, ami születésétől fogva benne van, és csak megmutatnia magát.