Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Barcelona-mezben látható a felvételen.

    Gyerekkori kép került elő Szoboszlai Dominikról. A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitánya le sem tagadhatja, hogy már kiskorában is rajongott a fociért: a felvételen ugyanis Barcelona-mezben látható, amint egy sárga labdát szorongat.

    A régi emléket a McDonald's Instagram-oldalán osztották meg annak apropójából, hogy hamarosan kapható lesz Szoboszlai  kedvenc Mekis termékeiből összeállított menüje, Liverpool középpályása ugyanis hosszú távú együttműködést kötött a céggel.

  • Szembetűnő.

    Rendhagyó bejegyzéssel jelentkezett a közösségi oldalán Demcsák Zsuzsa. A műsorvezetőnő azt tudatta követőivel, hogy két héttel ezelőtt szépészeti beavatkozáson esett át: ahogy ő fogalmazott, az álla alatti területet kezelték, de külön megjegyezte, hogy ezzel nem a plasztika mellett szeretne kampányolni.

    A Farm VIP háziasszonya az elmúlt években már igénybe vett hasonló eljárást: korábban a szeme alatti karikákat kezelték. A mostani feszesítő beavatkozás pedig, amit kért, sokat dobott az önbizalmán, de a végeredmény több hónap alatt alakul ki.

    Demcsák Zsuzsa előtte-utána fotója ide kattintva érhető el.

  • Ilyen nagy már Andris.

    Az utóbbi időben csak elvétve engedett betekintést magánéletébe Stohl András, ezért is számít kivételesnek az a szelfi, amelyet péntek délután megosztott a közösségi oldalán.

    A műsorvezető a mosolygós felvételen egy szem fiával, András Barnabással látható, aki nagyot nőtt azóta, hogy az Instagram-felhasználók utoljára láthatták.

    „Vége a sulinak a hétre. Hello hétvége” – írta a képhez Stohl, akinek fia 2014 júniusában született, azaz jövő hónapban lesz 10 éves.

  • Úgy véli, akkoriban maximalista volt és beképzelt. Polyák Lilla a szemébe is mondta, hogy nem lehet vele együtt élni.

    Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legutóbb Nagy Ervin volt a vendége, jóllehet a színész nem tartja magát spirituálisnak. A beszélgetés során többek között arra is kitértek, hogy Nagy személyiségére korábban mennyire volt negatív hatással az, hogy magas elvárásokat tűzött ki maga elé: mint mesélte, maximalizmusa annyira túl nőtt rajta, hogy sokszor narcisztikusan nyilvánult meg. Ez környezetének is feltűnt.

    Saját bevallása szerint főiskolás évei alatt volt a legelviselhetetlenebb.

    Én bizonyos ügyekben narcisztikus voltam a szakmám során nagyon. De nem úgy, hogy »márpedig én jó voltam, és nem igaz, hogy nem voltam jó, mert én jó voltam«. Nem így, hanem abszolút maximalista voltam magammal kapcsolatosan, hogy még mindig nem elég jó, még megint nem találtam ki valami elég jót, ez még nekem nem tetszik, és ezért tűntem nagyon sokszor hisztérikusnak

    – magyarázta A Király című sorozat szereplője, akinek szavait a 24.hu idézte. A színész aztán kitért arra, hogy ebben a témában milyen véleményt fogalmazott meg korábbi párja, Polyák Lilla, akivel két évig volt együtt.

    Polyák Lilla ezt egyszer csodálatosan elmondta: »édesem, nem az, hogy nem voltam szerelmes beléd, hanem nem lehetett veled élni. Nem azért hagytalak el, mert nem szerettelek, imádtalak, csak nem lehetett már veled élni, mert elviselhetetlen voltál«. Mert mindent annyira k*rvára komolyan vettem, a végtelenségig komolyan. A szakmát, az életet, rá voltam feszülve, olyan maximalista voltam és olyan beképzelt, hogy szerintem mi a szent művészet, és annak hol kell elhelyezkednie. Olyan magasra tettem a saját belső művészeti mércémet, hogy minden ehhez képest semmi volt. Főleg amit mások csináltak, és én is nagyon ritkán tudtam megközelíteni.

    Ma már mindketten boldog párkapcsolatban élnek: Nagy Ervin 2021-ben kötötte össze életét Borbély Alexandrával, Polyák Lilla pedig 2018-ban ment feleségül Gömöri András Mátéhoz.

Rovatok