Tóth Andi kiosztotta azokat a kommentelőket, akik a kinézetére tettek megjegyzéseket
Elege lett a korábbi énekesnőnek.
Tóth Andi nemrég több képet is megosztott magáról közösségi oldalán, amelyekhez több kéretlen hozzászólást is kaphatott, ugyanis egy hosszabb felvételben kérte ki magának, hogy a testéről tegyenek megjegyzéseket.
„Ha lenne lányom...” – kezdte Instagram-sztorijában Tóth, majd hozzátette, hogy elképzelte, mi mindent csinálna azokkal, akik meg akarnák mondani, hogyan kellene kinéznie a lányának.
Mindig reménykedem, hogy eljut esetleg már csak egy maroknyi emberhez is, amit mondani akarok, akkor talán szép lassacskán tudunk változtatni valamennyit az embereken
– adott hangot nemtetszésének a visszavonult énekesnő, kiemelve: reméli, mindenki tudja, hogy nem oké véleményezni valamit, amit a másik ember nem kért.
Megjegyezte, szerinte egy olyan világot élünk, amiben nagyon sok elképzelés van arról, hogy egy nőnek vagy egy férfinak hogyan kellene kinéznie vagy viselkednie. Mint mondta, nehéz boldogan élni, és közben ezeket a megjegyzéseket nem figyelembe venni.
Ez felfoghatatlan, hogy valaki leírja: Andi, neked 55 kilónak kellene lenni
– hozta fel példaként az egyik neki címzett kommentet, melyen nem tudott napirendre térni. Úgy érzi, nincs semmilyen könyvben sincs leírva, kinek mennyi kilónak kellene lennie.
Mondandóját azzal zárta, elsősorban nem önmaga miatt tartotta fontosnak, hogy meg megszólaljon, hanem olyan fiatal lányok és fiúk miatt, akik szintén átélhetnek hasonlókat a közösségi médiában.