Hajdú Péter bevallota Csernus Imrének, miért volt hűtlen egykori párjaihoz
Ezúttal a vendég kérdezett a műsorvezetőtől, aki őszintén vallott csalfaságáról.
Dr. Csernus Imrét látta vendégül a Beköltözve Hajdú Péterhez legutóbbi epizódjában a műsor házigazdája. A megszokott formátum persze ezúttal sem maradt el, a pszichiáter magánélete és munkája mellett több érdekes témáról is mesélt, de az adás egy pontján fordult a kocka, és ő fordult kérdéssel a tévés felé: volt-e már hűtlen kapcsolataiban?
Hajdú bevallotta, igen, fiatalon még jó ötletnek látta a csalfaságot. A szakember azonban nem adta fel ennyinél, és kisajtolta a férfiből félrelépésének pontos okát.
„Nyilván azért csaltam meg, mert nem tudtam a kihívásokra nemet mondani. Egyszerűen tetszett a hiúságomnak, hogy valaki akar, és ha nem voltam szerelmes, ez mindig akkor történt meg” – mesélte a műsorvezető, hozzátéve: ez kényelmesebb lépésnek tűnt, mint megbeszélni a dolgot aktuális kedvesével, és mindezek ellenére szeretett velük lenni, járt utat sem hagyott volna el járatlanért.
„Ha nem következik be az anyáról való leválás, nagyon sokszor a kapcsolatban az anyához hasonló, domináns csajt fogok ki, és egy idő után kevés lesz nekem nőként. Ha nekem volt egy barátnőm, aki mellett mással is voltam, az nem jelenti azt, hogy ne kívántam volna nőként. Volt olyan, hogy megcsaltam, ami nyilván jót tett a hiúságomnak, hogy mondjuk egy szép csaj engem akart. A szex az erről szól, hogy ideig-óráig jó, de mindenki a szex miatt csalja meg a másikat.”
(via Blikk)