Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megvan a dátum.

    Sydney van den Bosch tavaly szeptemberben jelentette be, hogy hét együtt töltött év után férjével, Egerszegi Tamással úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Válásukat azóta hivatalosan is kimondták, és mindkettőjükre ismét rátalát a szerelem. A Szerencskerék háziasszonya ez év elején mutatta meg új szerelmét, a teniszedzőként dolgozó Kaszás Benjámint. Majd a modell kezét február közepén már el is jegyezte párja, mivel úgy érezték, felesleges halogatni bármit, hisz megtalálták egymásban a tökéletes társat.

    A vőlegényével az első közös utazásuk Spanyolországba vezetett, ahova vissza is tértek, annyira lenyűgözte őket az üdülőparadicsom. Most a hot! magazinnak mesélt útjukról a modell, amit a Blikk szemlézett.

    Apukám nővére 15 éve kint él Spanyolországban, őt látogattuk meg. A családunk holland ága több országban, a világ minden táján fellelhető, többek között Spanyolországban is. A külföldi rokonaink nagyon szeretik Magyarországot, eddig mindig ők jöttek, és én voltam az idegenvezetőjük, de most fordult a kocka! Kicsit a megszokások rabja vagyok, szeretem a jól bevált helyeket, pláne úgy, hogy nem állt sok idő a rendelkezésünkre, hiszen összesen négy napot töltöttünk volna ott, viszont a reptéren történt kavarodás miatt végül mindössze két teljes napot voltunk távol az otthonunktól 

    – magyarázta a lapnak  Van den Bosch, majd arról is beszélt, hogy mikorra tervezik az esküvőjüket.

    A kapcsolatunk elején is ide utaztunk először Be­ni­vel, ez a kapcsolatunk egyik alapja, hogy mindketten nagyon szeretünk utazni. Jegyben járunk, és vészesen közeleg a közös nagy napunk, már a dátumot is kitűztük. Nagyon hasonlítunk egymásra kívülről-belülről. Az elején gyorsan közel hozott minket egymáshoz az, hogy ennyire hasonló az érdeklődési körünk, és a legtöbb kérdésben ugyanúgy gondolkodunk. Többször is előfordult, hogy a kapcsolatunk kezdetekor megkérdezték tőlünk a barátok, hogy testvérek vagyunk-e, hiszen ugyanolyan kék a szemünk, és a vonásaink is hasonlóak. Úgy érzem, megtaláltam a másik felem

  • A Dűne: Második részt forgatta nálunk.

    Az Elvis című film sztárja, Austin Butler a Motorosok című legújabb filmjével tér vissza a mozivászonra, olyan világhírű színészek oldalán, mint Tom Hardy, Jodie Comer vagy Norman Reedus. A június 20-án megjelenő film kapcsán az RTL készített exkluzív interjút a színészekkel, valamint Jeff Nichols rendezővel. 

    Az Oscar-jelölt Austin Butler tavaly nyáron már járt hazánkban, akkor ugyanis a Dűne: Második részt forgatta Budapesten. Mint a beszélgetésből kiderült, a fiatal tehetség odáig volt a magyar fővárosért, ezért a színésztársával, Florence Pugh-val gyakran jártak kirándulni.

    Ő ugye már forgatott Budapesten, ismerte a magyar fővárost. Gyakran mondta, hogy »na akkor most megyünk kirándulni«. Emlékszem a hegyre Budán, a Gellért-hegyre, na arra többször felmentünk. Onnan a kilátás gyönyörű volt, és gyógyfürdőkbe is mentem, imádtam

    – mondta a színész, aki magyarul egyedül már csak a „köszönöm” szóra emlékszik.

  • Jön a kánikula.

    Június közepétől beköszöntött a nyári forróság, szerdától egyre melegebb időre számíthatunk, illetve az ország minden területét érintő harmadfokú hőségriasztás van érvényben. Mint arról írtunk, a hőség az egészséges szervezetet is megviseli, de a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők különösen veszélyeztetettek.

    A Metropol a hőségriasztás kapcsán kereste meg Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész pedig a tőle megszokott lendülettel és derűvel válaszolt:

    Én kifejezetten szeretem a meleget! Egy-két nap alatt hozzászokom, és utána már semmi bajom. Nem vagyok fáradt, nem izzadok, teljesen jól működöm. Tudom, hogy féltenek engem, de nincs rá okuk, fel tudom mérni, mennyit vállalok, nem keresem a bajt!

    – mondta a lapnak Bodrogi, aki egyébként jól bírja a nyári hőséget.

    Nem vagyok az a fajta, akit kicsinálnak az időjárás-változások, bár tény, hogy a viharokat sajnos most már előre megérzem… Olyankor mindenem fáj. De az is kibírható. Ha a színpadra felmegyek, akkor kutya bajom sincs.

  • Köln után Stuttgartba is szép számmal érkeztek magyar szurkolók, hogy a nemzeti válogatottat bíztassák a Németország–Magyarország-mérkőzésen a 2024-es labdarugó-Európa-bajnokságon. Számos hazai híresség mellett Sebestyén Balázs is a helyszínre érkezett szurkolni, ez Instagram-posztjából derült ki.

    Nyugodjon meg a magyar válogatott, itt vagyok, úgyhogy most már minden rendben lesz

    – írja a bejegyzésében Sebestyén.

Rovatok