Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pásztor Erzsi 88 esztendősen is elképesztő lendülettel éli az életét, hiszen mindmáig aktívan játszik színházi darabokban. Amióta pedig a lánya hazaköltözött Magyarországra, boldogabb már nem is lehetne a művésznő. Most az is kiderült, hogy milyen házias ételeknek köszönhetően van ilyen nagyszerű formában mindenki Janka nénije.

    „Évek óta egy pohár céklalével indítom a napomat, mert ez az, ami a vérnyomásomat rendben tartja. Utána csak minimálisat eszem, például egy fél pirítósra kenek egy kis általam készített krémet. Nagy kedvencem az ír vajból és brindzából jó sok hagymából készített körözött.” – árulta el a színésznő, aki tízóraira egy kis diót, mogyorót, vagy mézet fogyaszt (utóbbit. mert jót tesz a hangszálainak).

    Mint mondja, mostanában nem túl jó az étvágya, de ugyanúgy megfőz magának ebédre:

    Sőt a lányommal egymást kényeztetjük, mivel ő is szeret főzni. És tudja, hogy a lencsét nagyon szeretem, amit ő olaszosan készít. Az alapja nála az apróra vágott hagyma, répa, zellerszár, amihez hozzáadja a lencsét, és a végén, amikor megpuhult, csilis tésztával összekeveri. De minden tésztás ételt szeretek...

    Szívesen nassol uzsonnára, mert a közönségétől nem csak rengeteg szeretetet, de édességeket is kap. 

    Ám előadás előtt figyelek rá, hogy ne csak édességet egyek. A kecskesajtot szeretem paprikával, paradicsommal. Embertelen ára van a minőségi ételeknek. De úgy vagyok vele, hogy 88 évesen már megveszem, illetve megeszem, ha valamit megkívánok.”

    A művésznő az előadások után estére már csak a forró leveseket szereti, olyankor pedig csak egy csésze mézes teát kortyolgat el.

    (via Story)

  • Az egyik hazai színész máris befutó lenne nála.

    A Farm VIP legújabb évadában Kiara Lord még egyedülállóként szerepelt, de azóta megismerkedett valakivel, ám azt sejti, hogy ebből sem lesz hosszú távú kapcsolat, mivel életstílusuk túlságosan eltérő. A reality szőkesége viszont nyitott az ismerkedésre, és a Borsnak most el is árulta, milyen férfi tudja igazán levenni a lábáról.

    „Az igazi alfahímeket kedvelem, az Árpa Attila-típusúakat, akik magasak, műveltek, humorosak és jól neveltek. Van azonban egy nagyon fontos kritérium: ne legyen Instagramja! Szerintem rendkívül férfiatlan, ha valaki állandóan a közösségi médiában lóg. Nem elvárás, hogy minden idejét az edzőteremben töltse, de azért ne legyen elhízott.” – ecsetelte a felnőttfilmes.

    Mint kiderült, romantikus gesztusokat is értékeli, ám nála csak az igazán maszkulin férfiak rúghatnak labdába, akik eltudják halmozni bókokkal és a figyelmükkel. A szőkeség már nem rajong a bulizásért, így nem az éjszakai klubokban érdemes őt keresni.

    Akik komoly szándékkal közelítenek, azok inkább a reptéren, ügyintézés közben vagy egy ebédlőben próbálkozzanak – ott nagyobb eséllyel lehet elcsípni!

  • Fergeteges képek.

    Király Viktor ikertestvére, Benjámin legutóbb tavaly nyáron, az Egyesült Államokból érkezett látogatóba az énekeshez, akivel a távolság ellenére rendkívül jó kapcsolatot ápolnak. Ugyan a Megasztár negyedik évadának győztese és nővére, Király Linda a reflektorfényben élik az életüket, de harmadik testvérük nyugalmasabb életre vágyott, ezért csak ritkán mutatkozik a nyilvánosságban.

    Most az énekesnő nosztalgikus képsorokkal kívánt boldog születésnapot a testvéreiknek, aki 41 évesek lettek. Egyébként Király Viktor is viszonylag gyakran szokott mesélni az ikertestvéréről, hisz fiatalon gyakorlatilag mindenhová együtt mentek, de Benjámin később úgy döntött, hogy Amerikában marad.

  • Hónapokig kezelték egy budapesti kórházban.

    Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, tavaly ősszel szenvedett motorbalesetet Balin Horváth Éva, aki azóta több operáción is átesett már. Az egykori szépségkirálynőt sokáig külföldön, majd Budapesten kezelték, nemrégiben pedig újra kés alá kellett feküdnie. Ápolása továbbra is tart, gyógytornákra jár, és azt vette észre magán, hogy 12 kilót fogyott a megterhelő időszak alatt. Most viszont a Story magazinnak számolt be arról, hogy végre elhagyhatta a fővárosi kórházat, ahol hónapokig kezelték

    „Óriási előrelépés történt az állapotomban, ugyanis nemrég hazaengedtek. Majdnem napra pontosan négy hónapot töltöttem kórházban, és őszintén mondom, más emberként jöttem ki. Megtanultam előnyömre fordítani ezt a katasztrofális és borzalmas helyzetet. Nem épültem volna fel a hagyományos orvoslás vívmányai nélkül, viszont a természetgyógyászat eszközeibe is belevetettem magam, a kettő ötvözete segítette a gyógyulást. Közben megpróbáltam válaszokat keresni, például arra, mit akart üzenni nekem a sors ezzel a szerencsétlenséggel. Vagy a baktériumfertőzéssel.” – nyilatkozta a lapnak.

    Horváth azt is elmondta, hogy soha ne, fogja elfelejteni, amikor az orvosok megkérdezték tőle: normális lábat akar, vagy egy jól működőt.

    Ezt teljesen komolyan gondolták. Én az előbbit választottam. Az orvosok kőkemény harcot folytattak a lábam megmentéséért. Minden követ megmozgattak. Amikor valamelyest stabilizálták az állapotom, kaptam egy bivalyerős antibiotikumot, amitől folyamatos rosszulléteim voltak. Azt tényleg úgy kell elképzelni, hogy a nap 24 órájában hányingerem volt. Egy hónapig kellett szednem. Ez meg is tört kissé

    – magyarázta Horváth Éva, aki egy idő elteltével egészen furcsa tüneteket tapasztalt magán.

    Olyan betegeknél fordul elő, akik hozzám hasonlóan hosszabb időt töltenek kórházban. Ez egyfajta elmagányosodás, depresszív állapot. Eleinte azt vettem észre, hogy furcsa dolgokat kezdtem el csinálni. Például éjszakákat töltöttem azzal, hogy amerikai sorozatgyilkosok után nyomoztam. Orvosi kórképeket kezdtem el nézni, arról milyen változások történtek az agyukban a bűncselekmények elkövetése után. Konzultáltam a pszichológusommal, és azt mondta, a nővérek amúgy is kezdik rajtam látni a különböző tüneteket. A következő lépcsőfok a tikkelés, a folyamatos kézjárás és az éber alvás lett volna. Idáig nem jutottam el, mert hazaengedtek. A kórházi dolgozóknak nem lehetek eléggé hálás, eszméletlen munkát végeztek, remekül viselték a gondomat.

Rovatok