Index Vakbarát Hírportál

Ahogy korábban megírtuk, vasárnap este lincshangulat uralkodott a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren a Stuttgartba tartó járat késése miatt. A Budapest Airport később hivatalos tájékoztatást adott ki az ügyben. Mint írták, a Eurowings légitársaság Stuttgartból induló járata csaknem 3 órás késéssel érkezett meg Budapestre, és csak az utasok beszállítása után derült ki, hogy a résidő miatt nem tud időben elindulni majd. Így a Skócia–Magyarország-meccsre tartó magyar szurkolók értelemszerűen nem értek volna oda az este 9-es mérkőzésre, hisz egy órával előtte még a kifutón állt a gépük.

Geszti Péter is a járattal utazott volna ki a mérkőzésre, és most Facebook-oldalán számolt be az esetről:

„Rajta voltam. A gépen, ami nem ért oda. Legalábbis velem. Mert leszálltam róla” – kezdte Facebook-posztját a tévés, aki azért utazott volna Stuttgartba, mert két nappal ezelőtt az egyik barátja szólt neki, hogy van egy szabad jegye a magyar–skót meccsre. Mint írja, már a 2A terminálra menet érkezett az sms, hogy másfél órát késik majd a  stuttgarti járat.

Számolgattam, hogy még szorosan, de így is odaérünk a gépre váró mintegy 100-150 magyar szurkolóval. Össze is futottam a food courtban ismerősökkel, velem együtt bosszankodott itt nagyvállalat vezetője, brókerzseni, sportvezető, és bizony, mindannyiunkban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16.15-re tervezett indulás még későbbre, 18.55-re módosult. Még ekkor is reménykedtünk, hogy neccesen, de elérjük a meccs elejét. A beszállás nyugodtan ment, szórványos hajrá, magyarok! beordításokkal, amiket főleg a mögöttem ülő srácok toltak, nyersen és részegen. Sűrűsödtek a sértő megjegyzések az idősebb, lassabban mozgó utasokra, akik között betegek is voltak, hogy menjünk mááá’.

– fogalmazott a műsorvezető, aki ekkor már tudta, hogy nem lesz egyszerű a helyzetük, amit az is megerősített, hogy a személyzet nem zárta be az ajtót, bár már mindenki elfoglalta a helyét.

„A gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben. Persze érthető volt, hogy a velem együtt meccsre utazó szurkolók már padlógázt nyomtak volna, hogy induljunk, és akár evezőkkel is elhúznák a gépet Stuttgartig, de ami kezdett elszabadulni, az hamar több lett a jogos elégedetlenségnél. Izzadni kezdtek a tenyerek, és durvult a hangnem, nőtt a hangerő.”

Geszti hozzátette, hogy egy mellette ülő idős német hölgy aggódni kezdett, ahogy egyre többen kezdtek káromkodni hangosan, egy számára érthetetlen nyelven. A helyzeten ráadásul rontott, hogy a légiutas-kísérők percekig nem adtak semmilyen tájékoztatást a késlekedés okát illetően.

Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.

Ezt követően már kezdett tényleg felfokozott hangulat kerekedni a járaton, majd a tévés elmondása alapján végre bemondták, hogy probléma van az utaslistával, és hat csomagnak nincs gazdája, így többen szitkozódva leszálltak a gépről, majd megérkezett a reptéri rendőrség is.

A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odarángattam magam az elkínzott arcú stewardsráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek. A gép akkor fog elindulni, amikor a meccs kezdődik. Reménytelen ügy.

Geszti utólag pedig végképp elkeserítőnek tartja, hogy az ügy kapcsán olvasott  kommenteknél a szolidaritás minimális jelei sem mutatkoztak a pórul jártak iránt, és egymás kioktatásába torkollott az egész.

„Mintha újra az elakadt repülőn ültem volna, ahonnan el kellett szöknöm, mert kibírhatatlanná vált az agresszió, az illogikus reakciók sora. A sötétséget nem lehet sötétséggel elűzni. A dolgok nem tudása nem ad felmentést a vállalhatatlan viselkedés alól. Sem a gépen, sem a fészen. Nem mindegy, hogy hogy van igazunk.

Persze a légitársaság lebőgött, nem elég a brutális késés, de még a helyi becsekkolás elbaltázása is sújtott minket, be kell perelni a céget, külön vagy együtt! Naná! Jogos minden utas felháborodása, a drága jegyeink, szállodafoglalásaink mentek a lecsóba, de azt hiszem, mindannyiunknak jobban fájt, hogy lemaradtunk az élményről. (…)

Mi most »csak« ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni” – fogalmazott.