Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rég láttunk ilyen pánikot Gomez szemeiben.

    Vicces videóval jelentkezett be követőihez Selena Gomez: hagyta, hogy vőlegénye sminkelje őt ki, a procedúrát pedig egy az egyben rögzítették is. Pontosabban kettő az egyben, Benny Blanco ugyanis nagyjából a hetedik másodpercben leverte Gomez telefonját, így a felvételt újra kellett indítani, de legalább a remek alaphangulat biztosítva lett a videóhoz.

    Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a producer meglehetősen laikusként fogott neki a munkához, Gomezt kérdezgetve, mi is az épp kezében lévő termék neve és funkciója. Menyasszonya hol nevetve, hol kétségbeesetten bámult a kamerába, de végig biztatta kedvesét. Blanco részéről több volt a lelkesedés, mint a szakértelem vagy a kézügyesség, de kifejezetten büszke volt teljesítményére.

    A meglehetősen maszatos arcú Gomez már kevésbé:

  • Mint mondta, egész felnőtt életében színházról színházra vándorolt.

    Molnár Gusztáv nemrégiben új fejezetet nyitott az életében, mivel belátta, hogy segítségre van szüksége, így felvette a harcot az alkoholbetegségével. Mindemellett egy másik komoly lépésre is elszánta magát: megkérte a párja kezét. Színészi karrierje kicsit háttérbe szorult, és civil munkát kapott HR-vezetőként, de úgy tűnik, hogy nagyon lelkes az új lehetőség miatt. Ezúttal követőinek adott helyzetjelentést a közösségi oldalán.

    „Megint péntek van. Talán másoknak nem nagy dolog ez, de az én életemben fontos változásnak számít, hogy megvolt az első hivatalosan is ledolgozott munkahetem :-). Egész felnőtt életemben színházról színházra vándoroltam. Közel 100 színházi bemutató. Igazából sosem lehettem otthon sehol, mert a bemutató után csak játszani jártam vissza” – kezdte Instagram-bejegyzésében a színész, aki azt is elmondta, hogy hétfőtől lejár a próbaideje, és hivatalosan is teljes értékű munkatársa lesz a HR cégnek.

    Mint fogalmozott, művészként talán a bizonytalanság, és a kiszolgáltatottság volt az, amit nehezen viselt. Új pozíciójában is kreatív munkát végez, ahol előadásokat kell tartania alkalomadtán.

    Viszont 38 évesen talán először biztonságot érzek. Dolgozom egy munkahelyen. Este pedig megünnepeljük a menyasszonyommal, hogy mostantól néznem kell a munkaszüneti napokat, mert azzal is lehet tervezni. :-) Neki meg vasárnap van a születésnapja. Arra is készülök. Holnap meg szeretne nézni egy előadásban. Izgulok, hogy nehogy bénának lásson. 20 éve színpadon, de évről évre mindig egyre jobban lámpalázas vagyok... Ez van most. Kellemes hétvégét. Jön a HÉV!

    – zárta gondolatait.

  • Walton Goggins volt az érintett, így nem nehéz kitalálni, miről is van szó.

    A következő sorok spoilereket tartalmazhatnak a sorozat cselekményét illetően!

    Már harmadik résznél jár A Fehér Lótusz harmadik évada, amely ezúttal Thaiföldre kalauzolja el a nézőket. A luxus és a fényűzés a régi, a helyszín viszont abban a tekintetben is új, hogy ezúttal jóval egzotikusabb állatvilággal találkoznak a nézők, na és persze a szállodalánc vendégei is.

    A legutóbbi, harmadik epizódban Rick Hatchett kerül közelebbi kapcsolatba pár mérgeskígyóval, miután a szabadság jegyében kiengedi őket terráriumukból. Az egyik hüllő meg is marja barátnőjét, Chelsea-t, akit azonnal kórházba szállítanak.

    A valóságban a titokzatos Hatchettet alakító Walton Goggins jutott ugyanerre a sorsra, bár természetesen a forgatásokon csak emberre veszélytelen állatok voltak jelen. A dolog pikantériája viszont, hogy a színész egyébként retteg a hüllőktől.

    „Ez nem csak egy egyszerű fóbia, inkább egy hiányzó kapocs. Olyan, mintha genetikám szintjén lenne problémám a kígyókkal” – kezdte Jimmy Kimmel műsorában, hozzátéve:

    Amikor először emeletem fel a kígyót, elkezdtem kegyetlenül sírni.

    A kígyóharapás ezután történt, Gogginsnak ugyanis erőteljesebben kellett kihúznia egy példányt, ami nem akart kijönni.

    „Bárcsak nyugodt maradtam volna! Ehelyett elkezdtem üvöltözni, hogy úristen, megmart egy kígyó!”

    Mivel még aznap kilenc órányi forgatás volt hátra, a színésznek csak fájdalomcsillapító krémmel kezelgették a sebét, de másnap felhívta őt a producer, hogy aggódik miatta, mégiscsak kórházba kéne őt vinni.

    „Minek? Azt mondtad, a kígyó nem mérgező? Épp lassú halált halok?” – kérdezett vissza aggódva Goggins, majd végül tényleg kórházba szállították, ahol a biztonság kedvéért egy oltást is kapott.

  • Lilu immáron 6. éve, 2019 óta vezeti a Cápák között című műsort, az utóbbi időben viszont többször eljátszott a gondolattal, hogy más szerepben is kipróbálja magát.

    Mint ismert, a tévésnek egy szépségipari vállalkozása is van, amely internetes tartalomgyártás mellett egy ideje már termékfejlesztéssel és forgalmazással is foglalkozik. Bár Lilu nagyon szeretné prezentálni projektjüket a befektetőknek, üzlettársa, Máté Kriszta, aki egyben a Cápák között producere is, nincs oda az ötletért.

    Én minden évben könyörgök, hogy hadd menjek be pitchelni a Cápák elé, és a Kriszta nem engedi

    – árulta el a direkt casting témájának kapcsán a műsorvezető, aki meg is esküdött kolléganőjének, hogy nem fogad el ajánlatot, csak szeretné bemutatni a márkájukat.

    „Már nem is reagál. Először csak nemet mondott évekig, és most már nem reagál” –mesélte Lilu a port.hu KultPont című adásában, míg kolléganője mosolyogva rázta ezúttal is a fejét: „...annyi a vállalkozó!”

     (story.hu)

Rovatok