VV Reni megszólalt a ValóVilágban fogant babájáról: Geri családja biztos nem jól reagál
A 22 éves lány és a 21 éves fiatalember egyelőre nem döntött a baba sorsáról.
A felelősség hatalmas súlya nyomja a ValóVilág 12 két játékosának vállát, hiszen egy orvosi vizsgálatnak köszönhetően vasárnap délelőtt kiderült, hogy VV Reni teherbe esett villabéli párjától, VV Geritől. Noha a 22 éves lány számára a valóságshow szerdán véget ért – a nézők azt választották, hogy párbaj nélkül essen ki, a nyereményalap pedig 5 millió forinttal nőjön –, 21 éves szerelme még játékban van. Geri első párbajára péntek este kerül sor Giadával szemben, közös gyermekük sorsáról éppen ezért egyelőre nem hoztak döntést.
A fiatalok úgy döntöttek, csak kint beszélik meg, hogyan tovább. Geri mindenesetre megerősítette Renit abban, hogy „tűzön-vízen át mennek” együtt, a fiatalember szülei azonban nem biztos, hogy elfogadóak lesznek.
Szerintem ha nem ilyen embertől lenne, mint a Geri, akkor ez sokkal rosszabb lenne. […] Nem tudom, hogy döntsünk, mint döntsünk. Most egyedül vagyok itt kint, nyilván egyedül nem fogok dönteni, egyedül nem fogok intézkedni. Abban maradtunk, hogy bent nem döntünk erről semmiképp. Úgyhogy majd ha kijön, akkor átrágunk minden lehetőséget, beszélünk a szeretteinkkel, a családdal, a szakemberekkel. Azt se tudom, hogyan reagáltak erre a nevelőszüleim, a családom… Azt meg pláne nem tudom, hogy Geri családja hogy reagál, elmondása szerint biztos nem jól
– magyarázta a Fókusz riportjában Reni a kiesése után, akinek nincs könnyű múltja. Kétéves korától tízéves koráig nevelőotthonban élt a bátyjával, majd nevelőszülőkhöz kerültek.
Néhány hete ráadásul egy férfi is előkerült a múltjából, aki Reni élettársaként hivatkozott magára. Az egykori villalakó nem tagadja: korábban hat éven át egy párt alkotott az illetővel, két éve azonban szakítottak. A férfi börtönbe került. Telefonon tartották a kapcsolatot, a lány ráadásul meg is látogatta, s úgy beszélték meg, hogy megvárja, míg a villában tartózkodik, Reni azonban úgy döntött, tiszta lappal indít, és szingliként költözik be a luxusbörtönbe. Mint mondja, villabéli szerelme, Geri mindezzel tisztában van.