Rubint Réka újraalkotott egy 2019-es fotót a fiával, Norbikával, aki rengeteget változott
Öt év telt el a két kép között, de jóformán csak egy dolog változott.
Rubint Réka és két fia, ifj. Schobert Norbi és Zalán néhány évvel ezelőtt megfogadták, hogy egy esztendő sem telhet el úgy az életükben, hogy ne terveznének egy kiruccanást hármasban. A fitneszedző és gyermekei 2022-ben például Párizsban töltöttek néhány napot, ahol többek között Disneylandben is jártak.
Ezúttal Dubajt választották úti célul, s mint azt a fitneszkirálynő a minap egy bejegyzésben megírta: ezt a hagyományt örökké tartani fogják; még akkor is, ha már megszülettek az unokák.
Azt, hogy Rubinték már jártak Dubajban, egy hibátlanul újrafotózott, 2019-es felvétel is bizonyítja.
1. fotó : 2019. október 27-én
2. fotó: 2024. augusztus 13-án , vagyis MA készült. Közben eltelt 5! év, Norbika 1 fejjel magasabb lett, én pedig a világ legbüszkébb anyukája vagyok #mindennéljobban
– írta a fotókhoz a büszke édesanya.