Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kiderült, hogyan mutatta be 11 éves lányát Medveczky Balázsnak.

    Kovács Patrícia 2023 nyarán vállalta fel a nyilvánosság előtt, hogy egy nála 15 évvel fiatalabb férfit szeret. A színésznő azóta is Medveczky Balázs színésszel alkot egy párt, ki mellett úgy érzi, révbe ért, elmondása szerint a köztük lévő nagy korkülönbségnek nem is érzik hátrányát.

    A fiatal színészről az előző kapcsolatából született lányának, a most 11 éves Hannának is beszámolt. Arról, hogyan mutatta be új párját Gusztos Péterrel közös gyermekének, a színésznő az ELLE magazinnak mesélt. Mint ismert, Kovács Patrícia 10 éven át volt Gusztos Péter felesége, ám 2017-ben elváltak.

    Hamar elmondtam a lányomnak, van egy fontos ember az életemben, de csak akkor mutatom be, ha szeretné. Aztán megtudta, hogy színész, és először színházban akarta látni. Megnéztük A padlást, és megkérdeztem, tőle hátramenjük-e az öltözőbe, akkor azt mondta nem, még ne. Később A Pál utcai fiúk törte meg a jeget. Ezt a folyamatot Hanna irányította, az ő tempójában haladtunk

    idézte a Blikk a színésznőt, aki arról is említést tett, hogy soha nem gondolta volna, hogy a való életben is olyan helyzetbe kerülhet, mint a Korhatáros szerelem című sorozatban. 

    „Hiába forgattam előtte a Korhatáros szerelem című sorozatot, meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen helyzetbe kerülhetek. Még a szele sem csapott meg. De így alakult, nem szeretnék ebből messzemenő következtetéseket levonni. Vannak fiatal férfiak, akik nem alkalmasak egy ilyen kapcsolatra, és vannak, akik igen. Valószínűleg én sokkal infantilisabb vagyok a koromnál. Ő pedig egy megfigyelő Buddha” – mesélte a színésznő, aki azt mondja, párjával hétköznapi életet élnek a színészet ellenére: bútorboltba és étterembe járnak, kutyát sétáltatnak, sorozatokat néznek, de a villamosra is felülnek.

  • A zsűritagok nem csupán a párosokkal csipkelődnek, egymást sem kímélik.

    Nem túlzás azt állítani, hogy A Nagy Duett újonnan indult hetedik évada tele van beszólásokkal, egyik aranyköpés jön a másik után, az új zsűri, vagyis Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Horváth Tamás és Hajós András ugyanis nem csupán a profi és amatőr énekesekből álló párosokat, de egymást sem kímélik, igaz, vasárnap este a második élő adásban már nem bántak olyan szűkmarkúan a pontokkal. Előbbi persze várható volt, hiszen részben ezért is ülnek ott, ám úgy tűnik, a szórakoztatás részeként szolgáló csipkelődés nem mindig veszi ki jól magát. Hajós András múlt héten például kisebb botrányt kavart egy Balázs Klárival kapcsolatos megjegyzésével. Az ítész a kialakult perpatvar kapcsán később kiemelte: a bulihangulathoz az is hozzátartozik, hogy a zsűripultban való ítélkezést nem kell halálosan komolyan venni. 

    Feltehetően nagyobb baj is lenne abból, ha ez így történne, főleg, hogy a zsűritagok egymás agyát is húzzák, amikor csak tudják. A második adásban Szabó Zsófi inkább csak kapta az ívet, mint adta. Geszler Dorottya és Stohl András produkciójának értékelésekor, akik DR BRS és Varga Viktor Koccintós című dalával léptek színpadra, Kasza Tibi mellett Hajós András is csípős megjegyzést tett rá, ám úgy tűnik, a Mokka műsorvezetőnője ehhez már hozzászokott.

    A feszültség igazából már akkor épülni kezdett, amikor a műsorvezetőnő, Liptai Claudia kicsit tévesztett, és Hajós Andrásnak adta a szót Szabó Zsófi helyett. Hajós humorosan úgy kezdett el értékelni, mintha ő lenne Szabó, ám az nem volt rest kiemelni, hogy neki más mondandója lenne, majd azzal folytatta, hogy Stohl betegen is részt vett a próbákon, mert azt szeretné, ha Geszler jól érezné magát a show-műsorban. Kasza Tibi erre a mondatra harapott rá, mondván, Stohl profi színész létére pontosan tudja, hogyan viselkedjen, hogy a közönségnek ne tűnjön fel semmi, ezért talán nem is érti senki, hogy Szabó miről beszélt. A tévés ezt követően azt sem félt kimondani, hogy hamisnak hallotta Geszlert, ettől függetlenül viszont élvezhető volt a produkció, mire Kasza ebben a mondatban is talált némi kivetnivalót. 

    „Ne foglalkozz velük! Majd a Hajós!” – súgta Geszler Dorottya fülébe Stohl András, ám Hajós András csak rátett még egy lapáttal.

    Örülök, hogy nem én ülök a Tibi mellett. Nagyon sokat bántod ezt a szegény lányt!

    – mutatott rá Hajós, mire Szabó rávágta:

     Nem baj, elbírom!

    Hajós beszólása azonban itt nem ért véget, hiszen azzal folytatta:

    De azért azt hadd tegyem hozzá, hogy 99 százalékban igazad van! […] Szóval nehogy már most vegyük már észre, hogy Stohl András egy színész, és nem is akármilyen.

    Szabó Zsófi helyzetén Hajós András rákontrázása nem segített, s bár a műsorvezetőnő mosolyogva bólogatott, látni lehetett rajta, hogy nem estek jól neki kollégái szavai.

    De nem bántjuk! Csak fricskázzuk!

    – adott magyarázatot csipkelődésére Kasza, hogy oldjon a hangulaton. Szabó Zsófi aztán a pontozáskor is hangsúlyozta, már megszokta a dolgot.

    Mindent elbír a hátam!

    Nemrég ráadásul arról is nyilatkozott, megérti, ha a nézők elsőre nem értik, milyen alapon kapta meg ezt a pozíciót. 

  • A sportoló elárulta, miért döntöttek így.

    Barnai Judit a napokban a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedett, ahol bruschettakészítés közben többek között az újonnan indult Farm VIP című tanyasi realityben szerzett élményeiről is mesélt, aminek sárga csapatát erősíti, valamint párja, Curtis, azaz Széki Attila is szóba jött. A válogatott kosárlabdázó 2020 óta alkot egy párt a rapperrel, akivel nem titkoltan voltak nehéz időszakaik. Tavaly augusztus óta jegyben járnak, úgy tűnik azonban, az esküvő még várat magára: bár a szerelmesek úgy tervezték, 2026-ban kelnek egybe, inkább elhalasztották azt. Barnai Judie az okokról így mesélt: 

    Tolódik minden, mert én aláírtam a következő szezonra is a csapatomhoz. Megkerestek már egy hónappal ezelőtt, hogy mindenképpen szeretnének megtartani. Elbüszkélkedhetek azzal, hogy bejutottunk a rájátszásba a csapatommal, és igazából ebben a szezonban az volt a célunk, hogy ne essünk ki, ehhez képest olyan nagyot ugrottunk, hogy ott vagyunk a legjobb nyolcban. Iszonyatosan büszke vagyok a csapatomra és arra, hogy ezt a célt sikerült elérnünk. Úgyhogy igazából én alá is írtam, nem gondolkodtam egy másodpercig sem” – újságolta el a sportoló, majd kitért arra, hogyan közölte Curtisszel, hogy el szeretné halasztani az esküvőt.

    Minden tolódik. Atival azt megbeszéltem, mert nem tudtam, hogy fogja fogadni, mert úgy volt, hogy ez lesz az utolsó szezonom. Mondtam neki, hogy egyszerűen egyénileg is annyira jó szezont zártam most, hogy nem szeretném abbahagyni. A csapattal és az edzővel is nagyon jól megtaláltuk a közös hangot. Nem tudnám most abbahagyni, az egész tulajdonképpen egy nap alatt lezajlott

    – mondta Barnai, aki esküvői terveiről korábban is vallott. Mint mesélte, hercegnős ruhára vágyik, pedig egyáltalán nem ilyen a stílusa.

  • Nem indult hétköznapi módon Selena Gomez és Benny Blanco szerelme. A pár a napokban adta ki első közös albumát, ami az I Said I Love You First, azaz az „Én mondtam először, hogy szeretlek” címet viseli, a beszédes lemeznévre pedig rögtön rá is kérdezett a Today műsorvezetője. Mint kiderült, ez a valóságban az énekesnő szájából hangzott el elsőként, de nem túl romantikus körülmények között.

    Amikor randizni kezdtünk, volt egy kézműtétje, és épp ébredezett az altatásból, amikor azt mondta, szeretlek. Én meg néztem, hogy tessék? Megismételte párszor, de nem tudatosan, hogy szeretlek, mire mondtam neki, hogy menj vissza aludni

    – nevetett Blanco, miközben kedvese bevallotta, ő ebből semmire sem emlékszik. 

    „Aztán legközelebb, amikor New Yorkban voltam, akkor úgy döntöttem, hogy meg fogom tenni. Kiterveltem az egészet. Ott feküdtünk az ágyban egymás mellett, már épp nyitottam a szám, de ő kimondta előttem. Ellopta a pillanatomat!” – idézte fel a producer, menyasszonya pedig védekezésképp beismerte, nagyon izgatott volt.

Rovatok