Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Még szerencse, hogy kollégája, Chris Pratt úriemberként viselkedett a miniszoknyát viselő fiatal színésznővel.

    A Stranger Things egykori sztárja, Millie Bobby Brown – akinek valójában nem is ez a neve – mostanság rendszeres szereplője lett a bulvársajtónak a különböző díjátadó gálák, vörös szőnyeges események és filmpremierek miatt. A 21 éves színésznőről többnyire a megváltozott külseje miatt írtak a lapok, mondván, olyan stílusra váltott, amitől sokkal idősebbnek néz ki a koránál. Brown azonban nem hagyta szó nélkül a sok negatív kritikát és azt, hogy koravénnek nevezték: a közösségi oldalán vágott vissza, reakciója pedig nagyot ment az interneten.

    Brown egyébként a legújabb filmje, a The Electric State miatt jár sajtóeseményről sajtóeseményre, megjelenését pedig nem bízza a véletlenre. Jon Bon Jovi menye legutóbb Spanyolországban járt a film miatt, amelyben Chris Pratt-tel szerepel közösen, a madridi eseményre pedig olyan farmer miniszoknyát húzott, hogy félő volt, hogy villant egyet. Brown segítség nélkül fel sem tudott volna úgy állni, hogy ne készüljenek kínos fotók róla, ezért a rendezvény végén segélykérően pillantott Prattre, aki vette a lapot, s a színésznő elé állt, amikor az felállt székéből. Arról, hogy a színész kimentette fiatal kolléganőjét, egy rövid videó is tanúskodik, amely már több mint 25 milliós megtekintésnél jár.

    Brown kivonulásakor Pratt tapsolt és rövid táncot is lejtett, arra utalván, hogy sikerrel jártak és senki nem kapta le a színésznőt kínos helyzetben.

    (via PageSix)

  • Rengeteget változott a rácsok mögött.

    Aureliót hamarosan több Tv2-s produkcióban is láthatjuk: megmutatja énekhangját Nótár Mary oldalán A Nagy Duettben, valamint rátermettségét a Farm VIP sárga csapatában is. Az egykori botárnyhősnek saját bevallása szerint benőtt a feje lágya börtönbüntetése alatt.

    „Közben apa lettem, ez is sokat nyom a latba, felelősségteljesebb vagyok. Már nem szórom a pénzt, ahogy korábban”  kezdte Aurelio, hozzátéve: ő az önfejlesztésbe menekült bent.

    Meg akartam érteni, miért cselekszem folyton egóból és az érzelmeim által vezérelve, mert igazából a forró fejem miatt kerültem rács mögé is. Tudtam, hogy meg kell változnom. Több mint harminc könyvet kiolvastam, pedig odabent 31 évesen olvastam el életemben először egy könyvet.

    Bár szerinte a börtön borzasztó hely, ahol könnyen meg lehet bent bolondulni, utólag úgy látja, jó, hogy így alakult a sorsa – édesapja halála után olyan lejtmenetbe került az élete, aminek ez volt a jobbik forgatókönyve.

    „Tudatmódosító szerek rabja lettem. Visszagondolva, jól jártam a börtönnel, mert ha azon az úton megyek tovább, amin akkoriban jártam, a következő állomás a temető lett volna” – idézte a Story magazinnak nyilatkozott szavait a 24.hu.

  • Egyszeri lehetőség!

    Hamarosan újra egybekel Gáspár Győző és Bea, amiről a Konyhafőnök VIP egykori győztese számolt be Facebook oldalán. A pár májusban, Balin szeretné ismét összekötni az életét, amelyhez most bárki csatlakozhat, az álomesküvő apropójából ugyanis Gáspárék 12 napos szervezett utazást hirdettek meg.

    A Story.hu által kiszúrt poszt szerint bárki „részese lehet ” a varázslatos vakációnak és az autentikus, balinéz népviseletben történő ceremóniának, persze csak az 1,25 millió forintos részvételi díj befizetése után. Az esküvő mellett természetesen a sziget is alapos felfedezésre kerül a másfél hetes út alatt.

    Gáspár Győző és Bea először 1993-ban állt oltár elé, majd 10 évvel később megújították fogadalmukat a Mátyás templomban is. Később az Európa-hajón, Jordániában, Kubában, Siófokon és Szirákon is kimondták a boldogító igent, de a felsorolás most a 32. évfordulójukon az indonéz paradicsommal bővül.

  • Az üzlet nem jött össze, úgy érezte, hülyét csináltak belőle.

    Még a sokat látott kereskedők is meglepődtek, amikor egy Vuk alakú izzóval érkezett meg Marietta a Kincsvadászok stúdiójába. Mivel a legtöbben egyetértettek abban, hogy a tárgy nagyon kedves és különleges,  azonban kereskedelmi forgalomba nem kifejezetten hozható, a licit-csata legfőképp Nagyházi Lőrinc és Fejes Tamás között zajlott.

    „Már így is teljesen hülyének érzem magam az izzóért a tizenöttel, nemhogy még menjek feljebb” – mondta a galériatulajdonos, aztán kisfia végett rápakolt még négyezret, de Fejes emelése után kiszállt a vásárból. A 21 ezer forintos ajánlatot az eladó nem fogadta el, mondván az interneten ennél kicsit drágábban, 28-30 ezer forintért keltek el ilyen darabok. A legalsó árat 25 ezer forintban határozta meg, a dobos azonban sokallotta ezt.

    „Most már tényleg te csinálsz belőlem hülyét. Van egy elvi határ, és ha ilyen mértékbe emelnék, az elveimmel szembe mennék” – jelentette ki, majd később elárulta társainak, azért küzdött ennyire, mert ajándékba szánta volna az izzót.

    Wolf Katinak, mert ő énekelte a főcímdalt.

Rovatok