Egy négygyermekes anyuka büszkén vállalja, hogy kifizetteti rokonaival a karácsonyi vacsorát: „Hálásnak kellene lenniük”
Körülbelül 100 ezer forintot kér el fejenként, ha pedig úgy érzi, besokallt a vendégektől, mindenkit hazaküld.
Nagy port kavart az interneten egy négygyermekes édesanya azzal a vallomásával, miszerint pénzt kér a karácsonyi vacsoráért a családtagjaitól, mondván, a mai élelmiszerárak mellett mindenkinek fizetnie kell, ha enni akar nála a szeretet ünnepén. A 42 éves Carla Bellucci nem titkolja: rokonaitól fejenként 200 fontot (csaknem 100 ezer forintot) szed be, emellett ráadásul este fél 9-kor még haza is küldi őket, ha megunta a közös karácsonyozást. Az összegben az alkoholos italok benne sincsenek.
„Mivel a megélhetési költségek növekedtek, és minden megemelkedett, fedeznem kell a költségeket valahogy. Ebben az árban benne van egy háromfogásos étkezés és egy pohár pezsgő, de ha szeszes italt vagy mást akarnak inni, az már nem az én gondom. Többnyire barátok jönnek hozzám karácsonykor, de néhány családtag is szokott. Csak a felnőtteknek kell fizetniük, akik még nem töltötték be a 16-ot, azok ingyen ehetnek, körülbelül tízen szoktunk lenni. Van, aki nem akar fizetni, de ez nem baj, akkor nem kell jönni. Nem azért csinálom ezt, hogy több pénzem legyen, ez tényleg csak a kaját és a számlákat fedezi. A vendégeimnek hálásnak kellene lenniük. Leveszem a vállukról a terhet, azt pedig meg kell fizetni, hogy időt töltök az ételek elkészítésével” – magyarázta az egykori modell, aki kijelentéseivel korábban is megbotránkoztatta már az internetezőket. Tavaly karácsonykor például fejenként 150 fontot (körülbelül 75 ezer forintot) kért el vendégeitől a karácsonyi lakomáért.
Bellucci este fél kilenckor mindenkit hazaküld, mert akkor már csak a gyerekeivel szeretne minőségi időt tölteni.
(via The Sun)