Verhetetlen sajttorta nyűgözte le a zsűrit az Index Mikulás-napi sütisütő versenyén
December 6-án sor került az Index szerkesztőségében az első, hagyományteremtő Mikulás-napi sütisütő versenyünkre, ahol kollégáink a piros puttonyos jobbkezének álltak a konyhában. Szerencsére tehetséges sütikészítőkből nem volt hiány, és majdnem egy tucat, szebbnél szebb finomság került a Sóbors szakértő zsűrijének az asztalára.
Gyakorlatilag nem is telhetett volna hangulatosabban a péntek délután, ugyanis hirtelenjében a hó is el kezdett szállingózni, ami egyből ünnepi hangulatot csempészett az első sütisütő versenyünkbe. A szerkesztőségi tagok közül többen maguk is mulatságos karácsonyi pulcsiban sürögtek-forogtak a konyhában, és nem egy olyan sütemény akadt, ami az eredményhirdetést meg sem érte.
Mint az ítészektől megtudhattuk, a nap végén három szempontot vettek figyelembe a pontozásnál, az elkészült versenysütik külalakját, ízét, és állagát. A dobogós helyezettek pedig a következőképpen alakultak:
- Vági Bence az epres sajttortájával lett győztes,
- Vörös Alexandra tiramisuja ezüstérmes helyezést ért el,
- Fülöp Csenge passionfruit sajttortája pedig a dobogó harmadik fokára állt.