Németh Kristóf felesége elárulta: alig várta, hogy lecsaphassa a színészt valaki más kezéről
Zita azt mondja: már akkor kinézte magának a Barátok közt egykori színészét, amikor az még mással alkotott egy párt.
Németh Kristóf és felesége, Németh-Szikriszt Zita is szerepelnek a Nyerő Páros –Barátok közt különkiadásában, melynek apropójából a Fókusz riportjában felelevenítették, hogyan ismerkedtek meg annak idején. Bár az első randijuk óta elválaszthatatlanok, Szikriszt Zitának sokáig kellett várnia arra, hogy a színész közeledjen felé, akkoriban ugyanis, amikor megismerték egymást, Németh szíve foglalt volt. Zitának volt szerencséje a Barátok közt egykori rosszfiújának választottjával is találkozni, hiszen abba a szállodába jártak, ahol dolgozott.
Bár a kémia egyből megvolt Németh Kristóf és Szikriszt Zita között, a nő nagy bánatára még egy ideig kénytelen volt kiszolgálni a színész akkori barátnőjét, sorra keverhette neki a koktélokat.
A mi történetünk 12 évvel ezelőtt kezdődött. Én egy visegrádi szállodában dolgoztam, és Kristóf ott volt törzsvendég Lócival
– kezdte az édesanya, aki az első pillanatban felfigyelt a színészre, ám arra évekig kellett várnia, hogy összejöhessen vele. Bár Németh csapta neki a szelet, akkor még kapcsolata volt.
Alig vártam, hogy jöjjön. Gondoltam, jelzésértékűen rákacsintok, hogy itt az idő! Odanéztem a bejárathoz, láttam, hogy leparkol, nyitja az ajtót... Egy ajtó, két ajtó, három ajtó nyílik... Összejött egy lánnyal, és hármasban érkeztek a szállodába, úgyhogy megismerkedhettem az új párjával, és 2 éven keresztül asszisztáltam végig, és kevertem a koktélt a lánynak
– árulta el Németh Kristóf felesége, akik három fiút nevelnek együtt, kettő közös gyermekük van.