Kapcsolatuk hat éve ért véget.
Eke Angéla nemrég Ábel Anita Egy ritmusban cím podcastjének vendége volt, az adásban pedig a barátság témakörét járták körül. A beszélgetés egy pontján egy igencsak megosztó kérdés, az exekkel való baráti viszony ápolása is szóba jött, melynek kapcsán Eke Angéla elmondta: egykori párjával, Puskás-Dallos Petivel nem csak, hogy tartja a kapcsolatot, de az énekes-műsorvezetővel a jelenlegi párja, Budavári Balázs is barátságot ápol.
Mint ismert, Puskás-Dallos Peti öt éven át volt együtt a színésznővel, ám 2019-ben úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább, jóllehet tervben volt az esküvő és a családalapítás. Azóta mindketten megtalálták a szerelmet, sőt, Puskásnak gyermeke is született Dallos Bogitól. Ám ahhoz, hogy feldolgozzák a szakítást, Eke szerint kellett egy kis idő.
„Rádöbbentem arra, hogy én Petit mint embert, annyira szeretem, és őszintén. Néha bele szoktam gondolni, hogy én nem is hiszem el, hogy ez ugyanaz az ember – akit én most úgy szeretek emberileg, és úgy tisztelem, és úgy örülök nekik, és az a kisgyerek a világ legédesebb kisgyereke –, mint akivel mi együtt voltunk. Olyan fura, mintha egy másik világ lenne. Változunk, és te érzed magadban mikor jön el a pillanat, amikor már semmi rosszat nem érzel a másik iránt, hanem csak a színtiszta szeretetet” – magyarázta az Egy ritmusban című podcastben a színésznő, akinek jelenlegi párja, Budavári Balázs is jó viszonyt ápol Puskás-Dallos Petivel. Olyannyira, hogy együtt járnak piacra.
„Peti visszajár arra piacra, ahova régen együtt jártunk, mi meg ugyanarra a piacra járunk továbbra is, és ezek ott így összejöttek, piacoznak, én totál ki vagyok hagyva az ügyből, szombaton már telóznak, hogy találkoznak. Annyira felszabadító érzés, annyira jó, mert minden elnyomott, nem feldolgozott, nem kibeszélt harag kit fog nyomasztani? Csak téged” – vonta le a következtetést Eke Angéla, akit a story.hu idézett.