Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A fitneszedző hipnózis segítségével betekintést nyert a múltbéli életeibe. 

    Rubint Réka még november végén mesélt arról, hogy hipnózissal visszautazott az előző életeibe. Mint fogalmazott, négy korábbi múltjába nyerhetett bepillantást a háromgyermekes édesanya, aki végül teljesen az élmény hatása alá került. Schobert Norbert felesége ezúttal a Sláger FM reggeliműsorában is beszélt a témáról.

    Elmondása szerint alapvetően hisz a reinkarnációban, de elfogadja, hogy vannak, akik szkeptikus ezzel kapcsolatban. Meggyőződése, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és hogy a valóságunkat magunknak teremtjük meg. Rubint azt is elárulta, hogy a legutóbbi spirituális utazása alkalmával egy római kori hadvezérként látta magát a múltban.

    Térdig beásva láttam magam, egy Colosseumhoz hasonló arénában. Római kori hadvezér voltam, aki kiállt a nép igazáért, ami sokaknak nem tetszett, de végül kegyelmet kaptam. A térdhajlatomnál van egy fekete pöttyökből álló folt, az utaztató szerint lehet, hogy ez lenyomata az előző életemnek. Abban az életemben a történtek után elvonultam, remeteként éltem, de felkeresett az uralkodó, hogy legyek a tanácsadója. Halálakor pedig a helyébe léphettem és szimbiózisban éltem tovább a néppel

    idézte a 24.hu a fitneszladyt, akit, miután a foglalkozáson megkérdeztek, szeretné-e látni a halálát, igennel felelt: „Abban az életemben öregen haltam meg, gyönyörű környezetben, baldachinos ágyban a szeretteimmel körülvéve”.

  • Geronazzo Mária már évek óta a reflektorfénytől távol éli mindennapjait, de a Blikknek most interjút adott, amelyben az egykori botrányhősnő reflektált a korábban őt övező médiafelhajtásra, de a jövőbeli terveiről is mesélt. Bevallása szerint csalódott a médiában, ezért amikor lánya azt kérte tőle, menjen ki hozzá Svájcba, maga mögött hagyta az országot. Hosszú évek óta ott is él már.

    Odakint visszavonultam, elcsendesedtem. Nem is bántam, mert így a spirituális tehetségemet tovább tudtam fejleszteni. Egy ezoterikus tévénél dolgoztam, sokat tanultam, nagymester lettem. Egyébként a hatvanhat munkatárs közül én voltam Mike Shiva mester kedvence. Volt egy csoportom tíz emberrel. Minden csütörtökön találkoztunk, és energiát adtam át. A legfiatalabb tag 70 éves volt, a legidősebb 85. Ezzel foglalkoztam az elmúlt 15 évben

    – kezdte a 67 esztendős Geronazzo, aki az életére visszatekintve úgy gondolja, nincs miért szégyenkeznie. Hozzátette, csak egyetlen döntését bánta meg az évek elmúltával.

    „Egy dolgot nem csinálnék meg még egyszer, ez a felnőttfilmem. Minden mást szerettem. Én kerestem a médiát, mert írtam egy könyvet, és így kezdődött… Mindig magamat adtam, olyan voltam, amilyen. A belső szépségben és a belső egyensúlyban hiszek. Úgy döntöttem, leszámítva a botoxot, már nem szeretnék változtatni magamon. Nem lesznek nagy »átalakítós« műtétjeim, így szeretnék maradni, ahogy vagyok. A belső boldogság tesz egy embert széppé. Ebben a korban, amiben én járok már, nem a külsőség a fontos.”

    A plasztikáival elhíresült sztár a 80-as évek végén csináltatta meg a védjegyévé vált hatalmas száját. Mint fogalmazott, akkor úgy szeretett volna változtatni magán, hogy a száján legyen a hangsúly. Sosem másoknak akart megfelelni, ezt a szájat magának csináltatta, és a mai napig imádja. Külsejének köszönhetően viszont még ma is felismerik az utcán:

    »Ön a nagyszájú Mária!« – mondják az emberek nekem, és mosolyognak, kedvesek. Nem tolakodóak.

    – mesélte az egykori botrányhősnő, aki négyszer is férjhez ment, de ma már szingli. Elmondása szerint minden házasságából ő lépett ki, mert párjai nem hagyták meg a privát szféráját, és féltékenyek voltak. Geronazzo a jövőbeli terveiről is beszélt.

    Szeretnék egy spirituális műsort készíteni az interneten, ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam.

  • Régen a karácsonyi zenék is zavarták a bevásárlóközpontokban.

    Árpa Attila és újdonsült felesége, Alexandra a napokban adtak interjút a Best magazinnak, melyből kiderült, hogy sűrű hónapok állnak mögöttük. Az 53 éves színész-műsorvezető az elmúlt időszakban egy percet sem pihent, hiszen nemrégiben ismét bokszkesztyűt húzott a Sztárboxban, majd Az Árulók című műsor játékmesteri feladatait látta el, de még arra is jutott ideje, hogy egy hollywoodi szuperprodukcióban szerepet vállaljon. Jelenleg viszont már pihenésüket töltik és az ünnepekre készülnek. Árpa mellesleg elmondta, hogy korábban nem szívelte annyira ezt az időszakot.

    Régen sokat szidtam a karácsonyt. Ideges lettem, ha – mondjuk – egy plázában meghallottam, hogy október végén a Jingle Bells szól a hangszóróból. Már nem zavar. Jobban belegondolva plázákba sem járok. A karácsonyi vásárokat viszont messziről kerüljük. Felháborítónak tartjuk, mi mennyibe kerül. És nem csak mi. Múltkor sétáltunk a feleségemmel a belvárosban, elhaladtunk a vásár mellett, és hallom, hogy mögöttem valaki káromkodva kiabálja, hogy »8000 egy tál káposzta?!« Szerintünk sem normális. Majd megfőzzük otthon

    – jelentette ki Árpa, hozzátéve: feleségével nagyon élvezik a jelenlegi, teljesen hétköznapi teendőket, a pihenést és az evést, jövőre viszont, mint mondja, muszáj lesz odafigyelnie.

    „Azt vallom, hogy a jó alvás, az egészséges étkezés, a friss levegő, a megfelelő vitaminbevitel, a boldog pillanatok, a szex, a testmozgás mind szükségesek ahhoz, hogy az ember fizikailag és mentálisan jól legyen” – fogalmazott.

  • Jennifer Lawrence-t az évek során már számos világhírű színésszel láthattuk már együtt a mozivásznon, egyikükkel azonban – mint kiderült – nagyon nehezen ment a közös munka, ám nem azért, mert a kolléga kiállhatatlan lett volna.

    Az Oscar-díjas amerikai színésznő példaként a 2021-es Ne nézz fel! című Netflix-filmet emelte ki, melyben többek között Leonardo DiCaprio, Meryl Streep, Timothée Chalamet, Cate Blanchett és Jonah Hill is szerepelt. Közülük Hill volt az, aki miatt Lawrence küszködött.

    Nagyon-nagyon nehéz volt Jonahval forgatni, és egyszerűen nem elrontani egyik felvételt a másik után nevetéssel. Egyszer egy egész napot szenteltünk annak, hogy sértéseket vágjon a fejemhez. Hihetetlen volt. Jonahés Meryl voltak az egyetlenek, akiknek hagyni kellett volna, hogy improvizáljanak. Úgy értem, Jonah igazi humorzsák. Mindannyian próbálkoztunk improvizálni, de nem olyan jól, mint Jonah

    – árulta el a Vanity Fairnek Lawrence, aki korábban azt is bevallotta, melyik filmje lett akkora bukás, hogy kár volt azt elvállalnia.

    (via LadBible)

Rovatok