Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Új szerepben próbálhatták ki magukat a TV2 képernyősei, akik ezúttal a The Blush modelljeiként vonultak a kifutón.

    Szűcs Erika ünnepi ruhakölteményeit többek között Vitrány Judit, Iszak Eszter, Andor Éva, Barta Sylvia mutatta be a közönségnek. Marsi Anikó kissé tartott a feladattól, Brockhauser Barbara számára pedig otthonos volt a közeg, hiszen 10 évvel ezelőtt, mielőtt a csatorna meteorológusává vált, aktívan modellkedett.

    Orosz Barbara úgy fogalmazott, számára egy csapatépítéssel is felért a felkérés, a stúdióban ugyanis leginkább váltásban vannak kolléganőivel, így nem is tudnak annyit találkozni egymással.

  • Ha ma még nem is, hamarosan a legtöbb család nappalijába beköszönt ismét Kevin McCallister. A Resszkessetek, betörők! című filmet ugyan senkinek sem kell bemutatni, de azt valószínűleg kevesebben tudják, mennyi fizetést kapott érte az egyik legnépszerűbb mellékszereplő, a Gus Polinksit alakító John Candy:

    414 dollárt, ami még a mai árfolyamon sem éri el a 170 ezer forintot.

    Nem, nem könyvelési hiba történt, az egyébként akkor már népszerű filmsztár tudatosan, bár kissé neheztelve ment bele ebbe az elsőre egyáltalán nem jövedelmező üzletbe. Mindennek oka, hogy korábban megállapodást kötöttek az író-producer John Hugheszal, így technikailag Candy baráti szívességből szerepelt a filmben, amihez ráadásként kapott egy kis költőpénzt is.

    „Csak egy napig volt a forgatáson, de így is rengeteg remek improvizációja volt. Semmi sem volt a forgatókönyvben a szövegei közül. A temetéses történetet hajnali fél ötkor találta ki, alig bírtuk komoly arccal hallgatni Johnt” – árulta el a rendező, Chris Colombus egy korábbi interjújában.

  • Marsi Anikó augusztus elején örömmel számolt be arról, hogy idősebbik fia, a 18 éves Vilmos külföldön kezdi meg az egyetemi tanulmányait. Mint kiderült, a fiatal már egészen kicsi kora óta érdeklődött a matematika és a fizika iránt. Szorgalmára hamar felfigyeltek az iskolájában, és kitartásának köszönhetően Írországban, a világ egyik legjobb elméleti fizika tanszakán fog továbbtanulni.

     A TV2 műsorvezetője a Blikknek elmondta, hogy a mozaikcsalád miatt kicsit nehezebb megszervezniük azt, hogy melyik napokon találkoznak a gyerekeikkel. Az egyedüli biztos pont jelenleg az, hogy még karácsony előtt hazajön az Írországban tanuló fiú. Habár az édesanya örül a gyermeke sikerének, így is nehéz volt hozzászoknia a távolléthez. 

    „Segítettem neki a kiköltözésnél, szerencsére nagyon jó helyen van. Amikor egyedül jöttem hazafelé, a repülőn azért sírdogáltam. Olyan volt, mintha gyomorszájon ütöttek volna egy kalapáccsal. Azon gondolkoztam, hogyan folytatódik tovább az élet. Nagyon furcsa volt” – vallotta be a műsorvezető, aki aztán novemberben kisebbik fiával, Vincével meglátogatta Vilmost.

    Nagyon jól éreztük magunkat. Teljesen megnyugodtam, hogy a gyerekem olyan közegben van, amire mindig is vágyott. Most pedig egy teljes hónapig itthon lesz! Őrülten büszke vagyok mind a két gyerekemre. Az pedig egy anyának óriási öröm, ha a gyerekei ennyire jóban vannak. Vince sokszor felhívja Vilmost, az érdeklődés mellett pedig többször kért már tőle tanácsot. Ez irtó jólesik a szívemnek!

  • Meglepő ajándékokkal készült a főpolgármesternek.

    Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a minap közösségi oldalán jelentkezett be azon apropóból, mert a Fővárosi Közgyűlés megtartotta az idei év utolsó ülését, ahol egyúttal karácsonyi ajándékozásra is sor került. Ahogy arról írtunk, az erre vonatkozó javaslatot az előző testületi ülésen a Kutyapárt terjesztette elő. A képviselők karácsonyi húzásán Vitézy Dávid pedig nem mást húzott a kalapból, mint Karácsony Gergely főpolgármestert, akinek két frappáns ajándékkal is készült.

    Két ajándékot kapott tőlem a főpolgármester: a tavaszi vitáink emlékére egy Villamos Dilemma társasjátékot, ahol a játék lényege, hogy kit üthet el a villamos...,- és mivel vannak olyan ügyek, ahol a budapestiek érdekében közösen állunk ki, egy Mini Dubaj pólót rajta Rákosrendező romos állomásépületével. Boldog Karácsonyt!

    – olvasható Vitézy Dávid Instagram-posztjában.

Rovatok