Fenyő Iván elárulta, mi a legnehezebb az amerikai munkáiban: „Nem gondolhatja senki a stábban, hogy ki ez a szerencsétlen”
A színész úgy véli, a forgatások nem feltétlen a nyelvi nehézségek miatt problémásak.
Bízva abban, hogy befuthat az Egyesül Államokban, Fenyő Iván 2005-ben Hollywood felé vette az irányt, s szerepet is kapott a Bőrnyakúak című filmben, melynek forgatásán olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Jamie Foxx és Jake Gyllenhaal. A színész jeleneteit azonban alaposan megnyirbálták, a külföldi filmes munkákról azonban így sem mondott le, például az Oppenheimer castingján is részt vett, miután annak rendezője, Christopher Nolan kinézte őt az egyik szerepre.
Fenyő Iván elmondása szerint a külföldi forgatások nem feltétlen a nyelvi nehézségek miatt bizonyulnak nehéz és összetett feladatnak.
Nem úgy kell beszélni, mintha a reptéren társalognál egy turistával, vagy az anyukád külföldi barátnőjét faggatnád. Itt a világ legjobb színészei vesznek körül, figyelik minden szavadat. Ez topkatgeória, olyan kaliberű partnerekkel dolgozol, mint Kern András, Cserhalmi György, vagy amilyen Haumann Péter volt. Olyan arcok állnak előtted, akiket moziból, nagy filmekből ismersz.
– nyilatkozta Fenyő a Színes RTV Streaming című filmes kiadványának.
Nem gondolhatja senki a stábban, hogy ki ez a szerencsétlen, honnan szalasztották. Nem lehet bénázni. Igen, érződik az akcentusodon, hogy nem vagy amerikai, de szakmailag és gondolkodásban is abszolút egy szinten vagytok
– idézte a színészt a 24.hu.