Az énekes ki meri mondani, ha valaki szerinte nem ért valamihez. Bár elmondása szerint nem akart leoltani senkit, mégis olyan éles kritikát fogalmazott meg, ami mellett nem lehet némán elmenni.
Teljes erővel pörög a 2025-ös Ki Mit Tube, azaz az ország legnagyobb online tehetségkutató- és videóversenye a YouTube felületén, amelyre május 19-ig lehet nevezni. A produkciókat, amelyek között elég bizarr mutatványok is akadnak, egy 9 tagú szakmai zsűri is értékeli, ráadásul nem is akárhogyan: Linczényi Márkót például olyannyira megihlette Darvas Netto testelhagyási kísérlete, hogy értékelővideója végére ő is átszellemült, Kiss Ádám pedig ezúttal sem tartja magában frappáns véleményét.
A Minden, ami zene kategóriában induló Made in B zenekar produkciójáról a zsűriből Felcser Máté készített értékelővideót. Felcser elmondta: szerinte egy ilyen produkció a Ki Mit Tube lelke. Mint ismert, a zenekar az Ültem című dalt új köntösbe öltöztetve hozták el Kőszegi Sámuellel (Vampire) kiegészülve.
Goodlike Marci Balla Nadin videóját kritizálta, aki az online videóversenyre egy utazós vlogot hozott, melyben Milánót kívánta bemutatni. A zsűritag kiemelte: a felvétel hagy némi kívánnivalót maga után, mivel az olasz városból kevesebb látszik, mint várta; inkább a vlogger szerepel a képsorokon, aki szerinte a vágásban is hibázott. Ugyanakkor nem tudott elmenni amellett, hogy Balla Nadin próbált informatív lenni, és extra tudást belevinni.
Idén a 2015-ös Ki Mit Tube győztese, Bánki Beni is helyet kapott az ítészek között, aki a 4ever Chaos videóját értékelte. A produkció arról szól, milyen veszélyek leselkednek ma egy fiatal médiafogyasztóra. Az influenszerek közül kiemelik Whispertont, Radics Zsombort és Burján Fannit, de Bánki szerint bárkit veszélyes lehet vakon követni.
T. Danny első értékelő videója is megérkezett, aki Min Nicole produkciójáról fejtette ki véleményét, aki a Minden, ami zene kategóriában indult. Min Nicole a hegedűjátékával nevezett a tehetségkutatóba, ám az énekes úgy ítélte meg, a tartalomnak nem volt meg a koncepciója, nehezen volt követhető. Bár elmondása szerint nem 'oltogatni' jött ebbe a műsorba, mégsem tudta magában tartani véleményét:
Említette Nicole, hogy a párja csinálta a videoklipet... Nem tudom, hogy nálatok mindenki szemüveges-e, vagy hogy nem vettétek észre, hogy minden egyes transition egy PowerPointot megszégyenítő húzás. Egyszerűen ezt egy kicsit fájó volt látni, hogy 2025-ben még mindig itt tartunk, hogy a Star Wars 4. és 5. részéből veszünk kölcsön transitionöket. Szerintem egy kicsit vérlázító a YouTube-társadalommal szemben. Szerintem hanyagold ezt a hegedülést. Egy pozitívumot viszont ki tudok emelni: azt a végtelen nagy magabiztosságot és önbizalmat, ami neked van. Ez egy k*rva jó dolog, ezt tartsd meg, csak vidd át kérlek valami másba, egy másik platformra, mert szerintem ez a verseny nem a te helyed.
T. Danny zsűritársa, Goodlike Marci is reagált már a videóra, az ő véleménye ide kattintva nézhető vissza.
T. Danny egyébként egy versenymunkát is ihletett: Makartink egy vizuális performansszal nevezett, a rajzolás folyamatát, és különleges részleteit mutatta be, művészi snittekel, zenei alapra, és annak hangulatára építve. De egy produkciót T. Danny sapkája is ihletett, CyberGabi zenéje ide kattintva érhető el.
A YouTube felületére tervezett videós tehetségkutató, a Ki Mit Tube tíz év kihagyás után a One Magyarország főtámogatásával tért vissza azzal a céllal, hogy egy teljesen friss generáció is megmutathassa, miben kiemelkedő. Ezt self-made módon, korlátok nélkül tehetik meg. A produkciók ide kattintva érhetők el. A nézők szavazatokkal dönthetik el, hogy ki jut be a döntőbe.