Teljesen új irányt vett Sági Szilárd, a Hal a tortán egykori házigazdájának élete: „Tévés szereplésre már nem vágyom”
Szerinte a mostani gasztroműsorok is elrugaszkodottak lettek.
Évekig volt a TV2 egyik arca, emellett a nappalik állandó vendége Sági Szilárd, a Hal a tortán egykori műsorvezetője. A gasztrogururól az utóbbi időben nem sokat hallhattunk, élete ugyanis teljesen új irányt vett: ikerfiai nevelése mellett főként asztalosként tevékenykedik, jelenleg épp lakhelyén, Ócsán készít egy podcastsúdiót.
„Ennek a megépítésén dolgozom épp, az általam épített CNC lézervágóval készülnek az akusztikai falhoz az elemek. Az én fiaim is hallgatják YouTube-on a fiatal tartalomgyártókat, nem kis hangerőn, tehát akarva-akaratlanul is hallom, és azt vettem észre, hogy van hová fejlődni. Ha lehetne ezt igényesebben, akkor miért ne tegyünk érte, egy profi stúdióval és a fiatal nemzedék tanításával? Szóval önös érdekek is vezérelnek” – mesélte Sági, hozzátéve:
Ez a szívem csücske most, és vallom, hogy az embernek azt kell csinálnia, amit szeret. Persze a gasztrovonalat sem engedtem el.
Ugyanakkor a médiát annyira nem hiányolja, inkább egy asztalosműhely az álma a stúdiók helyett.
„Tévészereplésre már nem vágyom, vagy legalábbis nagyon megválogatnám, mit vállalnék el.
A mai gasztroműsorok már nagyon elrugaszkodottak lettek,
olyan alapanyagokkal és kifejezésekkel dobálóznak, ami egy átlagos háztartásban nem elérhető, így legfeljebb olyat vállalnék, ami tényleg valóságízű, reális képet mutat” – árulta el a Borsnak.