Zoltán Erika lánya menyasszony lett
Az énekesnő nem is lehetne boldogabb.
Zoltán Erika és Kátai Robi közös lánya, az immár 27 éves Zoé hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban szerelmével, aki a napokban luxuskörülmények között, Dubajban kérte meg a kezét. A Bors írása szerint a népszerű énekesnő és párja a kezdettől fogva nyitottak voltak lányuk udvarlója felé, így hamar befogadták a családba a férfit, akinek szándékai nagyon is komolyak. Zoltán Erika egyébként már régóta emlegeti, hogy készül a nagymamaszerepre, ha a fiatalok úgy döntenének, hogy családot alapítanak.
Zoé és párja, René kapcsolata most szintet lépett: eljegyezték egymást. A szerelmesek kettesben utaztak a tengerpartra, és úgy tudni, hogy az énekesnő lánya mit sem sejtett arról, hogy szerelme ott készül feltenni neki a nagy kérdést. A kezdeti meglepetés után azonban igent mondott.
Legboldogabb igen
– olvasható a fiatal Instagram-bejegyzésében.