Index Vakbarát Hírportál

Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Elképesztő a hasonlóság, ám az énekesnő egyúttal a fiatal Madonnát is megidézi.

    Életében először került az amerikai Vogue magazin címlapjára Sabrina Carpenter, aki bár örömmel vállalta a szereplést a márciusi kiadás borítóján, a lapnak készített felvételek igencsak megosztják rajongóit.

    Az egykori Disney-sztár fotósorozatát egyértelműen az '50-es évek szexszimbóluma, Marilyn Monroe inspirálta, de a platinaszőke göndör tincsei miatt többen Madonna fiatalkori énjét is felfedezni vélik benne. Míg mások kiemelték: a 25 éves Grammy-díjas énekesnőre rá sem lehet ismerni a fotókon, annyira túl lettek szerkesztve.

    (via Daily Mail

  • Letarolta az Instagramot a felvétel.

    Mucsi Zoltán viszonylag ritkán tesz közzé bejegyzéseket az Instagram-oldalán, ám a napokban kivételt tett, s mutatott néhány felvételt követőinek. A Jászai Mari-díjas színész, akit sokan Kapának becéznek, a nyaralásáról posztolt fotót, s a jelek szerint nem hagyta otthon humorát sem. Ugyanis ahelyett, hogy megírta volna követőinek, milyen különleges helyen tartózkodik éppen, inkább azzal poénkodott, hogy átverték, hiszen nyaralása helyszínén elefántokkal találkozott vizslák helyett.

    Tószegen vettem egy vizslát, szerintem átvágtak! Kutyavásárlásnál nagyon figyeljetek oda!

     – jegyezte meg a tőle megszokott humorral Mucsi Zoltán, de követőinek sem kellett sokat agyalniuk a poénos kommenteken.

    „Ha megnő lehet, hogy kisebb lesz!”

    „Jó vétel volt! Ismerem ezt a fajtát, keveset ugat.”

    „De jó házőrző lesz!”

    „Miből gondolod, nyávog?”

    „Az ács is átb@szott a kutyaházzal!”

    – jegyezték meg páran.

  • Kapcsolatuk hat éve ért véget.

    Eke Angéla nemrég Ábel Anita Egy ritmusban cím podcastjének vendége volt, az adásban pedig a barátság témakörét járták körül. A beszélgetés egy pontján egy igencsak megosztó kérdés, az exekkel való baráti viszony ápolása is szóba jött, melynek kapcsán Eke Angéla elmondta: egykori párjával, Puskás-Dallos Petivel nem csak, hogy tartja a kapcsolatot, de az énekes-műsorvezetővel a jelenlegi párja, Budavári Balázs is barátságot ápol. 

    Mint ismert, Puskás-Dallos Peti öt éven át volt együtt a színésznővel, ám 2019-ben úgy döntöttek, külön utakon folytatják tovább, jóllehet tervben volt az esküvő és a családalapítás. Azóta mindketten megtalálták a szerelmet, sőt, Puskásnak gyermeke is született Dallos Bogitól. Ám ahhoz, hogy feldolgozzák a szakítást, Eke szerint kellett egy kis idő.

    „Rádöbbentem arra, hogy én Petit mint embert, annyira szeretem, és őszintén. Néha bele szoktam gondolni, hogy én nem is hiszem el, hogy ez ugyanaz az ember – akit én most úgy szeretek emberileg, és úgy tisztelem, és úgy örülök nekik, és az a kisgyerek a világ legédesebb kisgyereke –, mint akivel mi együtt voltunk. Olyan fura, mintha egy másik világ lenne. Változunk, és te érzed magadban mikor jön el a pillanat, amikor már semmi rosszat nem érzel a másik iránt, hanem csak a színtiszta szeretetet” – magyarázta az Egy ritmusban című podcastben a színésznő, akinek jelenlegi párja, Budavári Balázs is jó viszonyt ápol Puskás-Dallos Petivel. Olyannyira, hogy együtt járnak piacra.

    „Peti visszajár arra piacra, ahova régen együtt jártunk, mi meg ugyanarra a piacra járunk továbbra is, és ezek ott így összejöttek, piacoznak, én totál ki vagyok hagyva az ügyből, szombaton már telóznak, hogy találkoznak. Annyira felszabadító érzés, annyira jó, mert minden elnyomott, nem feldolgozott, nem kibeszélt harag kit fog nyomasztani? Csak téged” – vonta le a következtetést Eke Angéla, akit a story.hu idézett.

  • Nem kérdés, hogy a Budapesten forgató amerikai színész bearanyozta a kisfiú napját.

    Napok óta lázban tartja a magyar filmrajongókat, hogy Budapesten forgatják a Matchbox című filmet, melyhez múlt hétvégén a Lánchídnál is felvettek néhány látványos akciójelenetet. Az események csak úgy vonzották a járókelőket: a kaszkadőrök a híd tetején rohangáltak és a Duna fölött köröző helikopterekre ugráltak, de a helyszínen a film egyik szereplője, maga John Cena is megjelent.

    A Lánchíd körüli izgalmas történésekről több videó is felkerült a TikTokra. Az egyiken például az látható, ahogy a pankrátorból lett filmsztár dublőre egy helikopter aljába kapaszkodva lóg a levegőben, de a rajongóknak Cenát is sikerült megörökíteniük, aki kedves gesztussal aranyozta be az egyik, a helikopteres mutatványokat árgus szemekkel figyelő járókelő napját.

    Pontosabban egy magyar kisfiú gazdagodott életre szóló élménnyel, a 47 éves színész ugyanis azzal lepte meg a tömegben várakozó gyermeket a forgatás kellős közepén, hogy kezet fogott vele. Ezt a pillanatot egyébként a TikTok-videó tanúsága szerint a kis rajongó nővére kapta lencsevégre, s a felvételen az is látható, hogy a sárga kabátot viselő kisfiú szája tátva maradt, amiért Cena megállt, hogy üdvözölje őt. Nem mindennap történik ilyesmi!

     (via Bors)

Rovatok