Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
Ez nem vet rá jó fényt.
Kylie Jenner rendesen kapja az ívet az internetezőktől azért, ahogyan a 97. Oscar-gálán viselkedett. A valóságshow-szereplőből lett üzletasszony ezúttal a párja, Timothée Chalamet miatt jelent meg a díjkiosztón, aki a Sehol se otthon című, amerikai életrajzi dráma miatt volt érdekelt az Oscaron, jóllehet a legjobb férfi főszereplő díját végül nem ő zsebelte be.
A szerelmesek ugyan a vörös szőnyegen nem mutatkoztak együtt, de végül egymás mellett foglaltak helyet a ceremónián, ahol több szerelmes felvétel is készült róluk. Az egyik itt rögzített videó tanúsága szerint – amelyet a People magazin adott közre az Instagramon – Chalamet a gála szünetében bemutatta Jennernek Sir Elton Johnt, ám az a rajongók megítélése szerint tiszteletlenül viselkedett a zenei legendával: ahelyett, hogy felállt volna, s úgy fogott volna kezet Johnnal, ülve maradt. A 77 éves énekes ennek ellenére úriemberként viselkedett: kézcsókkal üdvözölte a 27 éves realitysztárt.
Noha úgy tűnt, Elton John ezt nem vette a szívére, az Instagram-felhasználók erősen kritizálták modortalansága miatt Kylie Jennert, amiért arra sem méltatta az énekest, hogy felállva fogjon vele kezet.
Kylie Jenner egyébként nemrég maga is hasonlóan kellemetlen helyzetbe került, csak akkor ő volt az, akit levegőnek néztek, Demi Moore ugyanis figyelmen kívül hagyta őt a Golden Globe-gálán, hiába próbált beszélgetni vele.
(via Yahoo)