Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
A színésznő ugyan hoppon maradt az Oscar-gálán, ám a jelek szerint nem kesereg.
Kis túlzással a meglepetések éjszakájának is lehetne nevezni a 97. Oscar-gálát, ahol borult a papírforma, az Emilia Pérez és A brutalista helyett ugyanis Sean Baker Anorája tarolt. A legjobb női főszereplőnek járó arany szobrot is utóbbi alkotás színésznője, a 25 éves Mikey Madison vihette haza, jóllehet sokan a nagy visszatérőnek számító Demi Moore győzelmét jósolták A szer című filmben nyújtott alakításáért. A díjkiosztó gála nézői emiatt zúgolódtak is, ám a 62 éves színésznő elegánsan, igazi dívaként vette tudomásul, hogy a szobrocska nem őt illette meg.
Moore első reakciója azonban nagy meghökkenésről árulkodott. Bár az osztott képernyő a kategória nyertesének kihirdetését követően hamar Madison portréjára váltott, egy profi szájról olvasónak még így is sikerült megfejtenie, mit mondott Moore, miután lecsúszott az Oscar-díjról.
A 62 éves színésznő a ceremóniát követően az Instagram-oldalán írt a benne kavargó érzésekről. Egyúttal Madisonnak is üzent.
„Ahogy ez a díjátadó szezon a végéhez közelít, tele van a szívem hálával ezért az utazásért. Ez volt életem legnagyobb utazása, és még csak most kezdtük el igazán! Nagyon hálás vagyok a csapatomnak, a többi jelöltnek, és mindenkinek, aki örömtelivé és ragyogóvá tette ezt az élményt. Köszönet A szer szereplőinek, stábjának és a rajongóknak, megtiszteltetés volt számomra veletek dolgozni, tanulni tőletek, és együtt ünnepelni ezt a filmet.”
És hatalmas gratuláció Mikey Madisonnak – alig várom, hogy lássam, mibe fogsz bele következőnek
– üzente a gálát követően Moore, akit A szerben nyújtott alakításáért azért elért a díjeső: már elnyerte a Golden Globe, a Critics Choice Awards és a SAG-gála trófeáit is, amelyek az első komolyabb elismerései 45 éves pályafutása során.
(via People)