Megyeri Csilla elárulta, mennyit lehet keresni az influenszerkedéssel
Ennyit kereshet egy együttműködéssel.
Megyeri Csilla a ValóVilág 12. évadának műsorvezetőjeként bizonyíthatott a tévéképernyőn, majd a Sztárboxban és Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsorokban is szerepelt. Ezek mellett az influenszer karrierjét is szépen építgeti, így részben a műsoroknak köszönhetően mostanra népes követőtáborra tett szert. Megyeri nemrég a Ki vagy te valójában? podcast vendégeként arról is mesélt, hogyan számolják ki a nagyobb cégek, mennyi fizetnek egy-egy posztért.
„Van ennek egy úgymond szabályrendszere, amit nem árt követni. Egy követő egyenlő nagyjából egy forinttal, ide szokták belőni. Nem akarok számszerűsíteni, de nem gondolom, hogy nagyon drágán, szerintem teljesen korrekt áron dolgozok. Pont a minap beszélgettem valakivel, aki megkérdezte, hogy miért csak ennyit kérek el” – árulta el a az influenszer-műsorvezető, akinek jelenleg 193 ezer követője van az Instagramon, tehát nagyjából ki lehet számolni, hogy milyen összeget kap egy fizetett tartalomért.
(via ncl)