Sárkányhajók versenyeznek egy hongkongi kikötőben. Nem csak az utóbbi évek legnagyobb pénzügyi felfordulása miatt rettegnek a világgazdaságot figyelők Kínától. A bankközi piacon úgy tűnik, kezd helyreállni a rend, miután a kínai jegybanknál beláthatták, a törékeny gazdasági növekedést veszélyezteti a fegyelmezetlen bankokkal szembeni vendettájuk. A jegybank – amely semmilyen szempontból nem független a kínai pártállamtól – keményen kézben tartja a bankrendszert tápláló pénzcsapot, és a múlt héten szándékosan idézett elő pénzhiányt. Ezzel az volt a célja, hogy megmutassa a fegyelmezetlenkedő, fű alatt fenntarthatatlan projekteket hitelező bankoknak, hogy ki az úr a háznál. (Fotó:
Bobby Yip / Reuters)
Befektetők figyelik a tőzsde alakulását Sanghajban. A baj csak az, hogy a pénzügyi rendszer szándékos nyomorgatásával rengeteg nem szándékolt hatást idézhetnek elő. Nem csak pénz után kapkodó kínai bankoknál pánikoltak, de összeomlott a sanghaji tőzsde, sőt a kínai állam befektetői megítélése is hatalmas csapást szenvedett el. A csődkockázati felár (cds) – ami az állam fizetési képességéről alkotott piaci véleményt követi – a korábbi 60-70 bázispont körüli szintről 140 fölé ugrott néhány nap alatt. Ez ugyan még nem válságos szint, de az emelkedés mértéke ijesztő. (Fotó:
China Photos / Europress / Getty)
A Kínai Központi Bank székházaA tőkepiaci gondok talán még hidegen hagynák a kínai gazdasági vezetést, de a hírek már arról szóltak, hogy jó pár vállalat az újonnan beállt hitelszűke miatt beruházásainak leállítására kényszerül. Ez már meggyőzte a kínai jegybankot, hogy elgondolkodjon azon, hogy újra megnyissa a bankok likviditását adó pénzcsapot.
(Fotó:
Jason Lee / Reuters)
MEGFULLADNAK A ROSSZ PÉNZBEN
A pénzügyi rendszer gondjai nem a semmiből jöttek. Kína felemelkedése a felületes szemlélő számára is láthatóan nem problémamentes, folyamatosan jönnek a hírek a környezeti rombolásról, az elnyomó rezsim által szétvert tüntetésekről, vagy a határok mentén durvuló imperializmusról. Itt most főleg az ország gazdaságát belülről rágó bajokról lesz szó: a mindent átszövő korrupció, a lassuló növekedés, a népesedés és a bankok problémainak összefüggéséről. Kezdjük a pénzzel.
Az égig nem lehet nőni, de a látszat sokáig fenntartható, különösen akkor, ha éppen egy gigantikus hitelbuborék fúvódik.
A Hsziao-Langdi gát a Sárga-folyón. Sokak szerint nem is egy, hanem rögtön két hitelbuborék van párhuzamosan a legnagyobb ázsiai gazdaságban. Az egyik a hivatalosan támogatott, közvetlenül az állam által fújt lufi, a másik pedig a mohó bankok és zughitelezők titkos, gyakran piramisjátékokat idéző hitelezéséből és vagyonkezeléséből összeadódó hőlégballon.
(Fotó:
China Daily / Reuters)
Hongkong látképe.A 2008–9-es globális recesszió idején a pekingi vezetés mozgósította tartalékait, és elképesztő beruházási rohamot indított. Sok száz milliárd jüan gurult a vállalatokba és az önkormányzatokhoz, amiből kapacitásokat bővítettek, vagy gigaberuházások keretein belül infrastruktúrát fejlesztettek, városokat építettek. A nagy költésekhez nagy hitelfelvételek társultak a magángazdasági szereplők részéről, aminek meg is lett az eredménye: a Nemzetközi Fizetések Bankjának adatai szerint 2007 óta a GDP ötven százalékával terebélyesedett a hivatalos hitelállomány.
(Fotó:
Dale De La Rey / AFP)
Ruhagyár Kínában A sok új hitel azonban már nem hozza azt a növekedést, amit korábban. A kétezres évek derekán még egy jüannyi hitel egynél több jüannak megfelelő többlettermeléshez vezetett, az utóbbi időben viszont már megfordult ez az arány. A beruházási hányad tehát még a régi, azt sikerült tartani a rengeteg elköltött pénzzel. Csakhogy a megtérülés már jóval alacsonyabb, a pénzelt projektekből jóval kevesebb jön vissza. (Fotó:
Cancan Chu / Europress / Getty)
Sötét felhőkarcolók Hongkong üzleti negyedébenA kínai vezetésnek nem ezzel, hanem a másik buborékkal van igazán baja. A hitelezést minden lehetséges monetáris politikai eszközzel megpróbálták leállítani, de a kölcsönök iránti kereslet túlságosan nagy volt. Ez aztán létrehozta a maga kínálatát, a szabályozást kijátszva, a hatóságok háta mögött hitelező szereplők formájában.
Az országot korábban kemény kézzel vezető kínai gazdasági vezetés ebből a lufiból akarta kiereszteni a levegőt, de ehelyett mindenki figyelmét felhívta arra, hogy nem ura a helyzetnek, és a gazdaság Frankensteinként önálló, kontrollálhatatlan életet kezdhet.
(Fotó:
Antony Dickson / AFP)
KAMUSTATISZTIKA, KORRUPCIÓ, KOMMUNISTÁK
Ebben a cikkben lesz néhány statisztika, de az igazság sajnos az, hogy senki nem bízik a kínai hatóságok által közreadott számokban. Másnak viszont nincs kapacitása arra, hogy adatokat gyűjtsön a hatalmas országban. Egy ideig például a piaci elemzők egy része az áramtermelési adatokkal próbálta ellenőrizni a hivatalos GDP-adatokat – azt feltételezve, hogy azokat nem kozmetikázzák politikai szempontok szerint –, de csak addig, amíg ki nem derült, hogy ezeket az adatokat is szisztematikusan eltúlozták az előléptetésben reménykedő üzletvezetők. Képzelhetjük, mennyire lehetnek felfújva az állami vállalatok profitszámai.
Az év elején annyira nyilvánvalóan kamu volt az exportstatisztika, hogy azzal már a kormányzatnak is szembe kellett néznie. A hivatalos adatok szerint hirtelen többet kezdtek exportálni a kínai vállalatok az egyébként belföldnek számító Hongkongba, mint az Egyesült Államokba. A jelentett 61 milliárd dolláros külkereskedelmi többlet helyett a becslések szerint valójában ennek tizede lehet a valós adat. Viszonylag hamar kikövetkeztették a megfigyelők, hogy két oka volt a kivitel túlbecslésének: az új vezetés nem akart szembenézni a lassulással, az ügyeskedő kínai vállalatok pedig az exporttámogatással, a rejtett tőkebehozatallal és a jüan gyengülésén realizált árfolyamnyereséggel trükköztek óriási tételben, hamis számlák segítségével. Ilyen körülmények között semmi nem az, aminek látszik, mindent magába burkol a bizonytalanság.
Luxuskiállítás Sanghajban A nagy fellendülésben sokan mohóvá váltak, ami miatt széles körben elterjedt gyakorlat lett a lehúzás és a csalás. Mind a kínai növekedésben nyerni próbáló külföldi befektetők, mind a hazai megtakarítók egyre gyakrabban találkoznak a szabályozás gyengeségét kihasználó ügyeskedőkkel. Egy amerikai hedge fund – amelyet találóan Muddy Waters-nek (nagyjából „Zavaros Víznek") neveznek – sikeres üzleti modellt alapozott arra, hogy csaló kínai vállalatokat keres, és a leleplezés előtt shortolja részvényeiket. (Fotó:
Peter Parks / AFP)
Pártkongresszus PekingbenAz is látványos, hogy a korrupció mennyire elharapódzott. A kínai kommunista párt tavalyi, a személyi kérdéseket egy évtizedre elrendező pártkongresszusán – egy luxusipari piackutató cég, a Hurun szerint – csak a hetven leggazdagabb káder összes vagyona 90 milliárd dollárnyi jüan volt. Ez 15 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. Összevetésként az Egyesült Államokban, a teljes Kongresszus (535 törvényhozó), az elnök és a legfelsőbb bíróság becsült vagyona alig haladja meg a hétmilliárd dollárt. Pedig az amerikaiaknál szintén sokat beszélnek a gazdasági és a politikai elit összefonódásáról, és a medián bérek a kínai szintnél több mint ötször magasabbak (hogy pontosan mennyivel, azt nem tudni, mivel erről sincs megbízható adat).
A korrupció annyiban jól jön a pártnak, hogy ha egy, a szürke átlagnál valamivel karizmatikusabb vezető túl népszerű lesz, bármikor eltehető láb alól a pártvezetők körében normának számító, és szándék esetén könnyedén felgöngyölíthető ügyek miatt. A közvélemény viszont, talán éppen a javuló vagyoni helyzete miatt vagy az egyre népszerűbb mikroblog-szolgáltatásoknak köszönhetően, egyre hangosabban kritizál. Van is mit: a kínai pártvezetők gyerekei között például néhány hónapja az volt menő, hogy bankszámlájuk egyenlegéről posztoltak képeket, de szinte minden hónapra jut egy hasonló botrány. (Fotó:
Guang Niu / Europress / Getty)
Szénbánya Csong-Pingben A kommunista párt érzékeli a problémát, és az új vezetés gyorsan jelentkezett is sajátos megoldásával: szigorú erkölcsi megtisztulási programot indítottak. Ezt nagyszabású akciók kísérték, például embereket hurcoltak el a makaói kaszinókból (itt jüanban fizetnek a játékosok, viszont dollárban kapnak vissza, ami miatt a tőkekivitel népszerű módja lett a rulettasztal). A nyugati luxusipari cégek az LVMH-tól a BMW-ig máris érzik ennek hatását, az erkölcsi megújítás hatására a nagyon gazdag réteg próbálja meghúzni magát, ezért jelentősen visszaesett a Kínában elért árbevételük.A felülről érkező szigor miatt az elit lehet, hogy kevésbé fog hivalkodóan fogyasztani, de a jövedelemeloszlás ettől még nem lesz kevésbé igazságtalan. Az egyenlőtlenséget mérő GINI-együttható a hivatalos közlés szerint 0,47 (ugyanez Magyarországon 0,31, Dániában pedig 0,24, akkor alacsonyabb, ha az ország kevésbé egyenlőtlen), de sokak szerint ennél valójában lényegesen magasabb. (Fotó:
China Photos / Europress / Getty)
Olajfinomítók Zheng-Hai tartománybanA korrupt pártvezetés érthetően ódzkodik attól, hogy a világ elé valós képet tárjanak az ország teljesítményéről. Pedig elkelne a bátorság, mert a világ második – és tíz-húsz éven belül valószínűleg első – legnagyobb gazdasága hosszú távon fenntarthatatlan pályán van, és valahogyan ki kellene egyensúlyozni a gazdaságot.Sokáig minden jól nézett ki. A világban Orbán Viktor-i értelemben fúvó keleti szeleket leginkább Kínában fújták, itt aztán a válságra fittyet hányva dübörgött a termelés, ontották magukból a gyárak a valódi, megfogható termékeket. Ahelyett, hogy spekuláltak és lustálkodtak volna – mint a hanyatló nyugaton –, fegyelmezetten dolgoztak és mérnököket képeztek. (Fotó:
Feng Li / Europress / Getty)
Porcelán csészék száradnak egy kínai gyártósoron Kína egész sikertörténetét ellentmondások terhelik. A közelmúltban fellángolt hitelválság is csak arra hívja fel a figyelmet, hogy igazából Kínában is virágzik a spekuláció – de nem ez volt az, amiért bajba jutottak.
(Fotó:
Vasily Fedosenko / Reuters)
NEM VÉGTELEN A MUNKAERŐ
A hosszú távon fenyegető gondok mögött előkelő helyen szerepel a kínai kommunista párt ötvenes évek óta lelkesen folytatott népesedéspolitikája, aminek köszönhetően nagyon lelassult a lakosság növekedése. Kína népessége egy évtized alatt alig 60 millióval nőtt, miközben a déli szomszéd, India lakossága százmillióval; néhány év múlva pedig egyre gyorsabb csökkenésnek indulhat a lélekszám. Ennek már most közvetlen gazdasági hatásai vannak.
Az most még távoli gondnak tűnik, hogy a kevesebb adófizetővel egyre nehezebb lesz fenntartani az államot, az újraelosztás szintje ugyanis nem túl magas, az államadósság pedig (az önkormányzatokat és az állami vállalatokat is beleértve) nem éri el a GDP 23 százalékát.
Báránycsorda Hszing-Csiang tartományban A kínai pártvezetőket inkább az tartja ébren az utóbbi időben, hogy a nagyon alacsony bérrel is bármilyen munkára kapható vidéki munkaerő rohamosan apad. Van egy pillanat – a fejlődés-gazdaságtanban Lewis-fordulópontnak hívják –, amikortól kezdve csak akkor hajlandóak a vidéki mezőgazdasági munkások a városba költözni és ott a gyárakban dolgozni, ha ezért az inflációnál magasabb béremelést kapnak. Ilyenkor már nem tülekednek olyan sokan az üzemek falain kívül, hogy végre bejussanak és pénzt keressenek – ami egyben azt is jelenti, hogy nehezebb lecserélni az elégedetlen dolgozókat. (Fotó:
Stringer / Reuters)
Tízezrek egy hongkongi gyertyás virrasztáson a Tiananmen téri megmozdulások 24. évfordulóján Kína a legtöbb megfigyelő szerint az utóbbi években elérte ezt a pontot. Egyszerűen elfogytak a mozgósítható vidéki többletmunkások, a városi gyárakban pedig egymást követték a sztrájkok, amikkel gyakran sikeresen harcoltak ki maguknak béremeléseket és kedvezőbb munkakörülményeket. Kína így lassan maga mögött hagyja azt a sztereotípiát, ami egy éhbéren tartott, egy nap húsz órában veszélyes körülmények között monoton munkát végző dolgozók sivár üzemeként írta le az országot.
(Fotó:
Tyrone Siu / Reuters)
Textilgyár Huaj-Pejben (Fotó:
Str / AFP)
Fürdőzők egy természetes forrásban Hu-vei tartománybanA magasabb bérnek rengeteg előnye van a teljes gazdaság szintjén, de nem is teljesen veszélymentes. Egyrészt Kínában valóban fenyeget az ár–bér-spirál beindulása, és így a valódi inflációs fenyegetés megjelenése, különösen az élelmiszerárak esetében. Ha a mindennapi költségek emelkednek, akkor a kínaiak jelentős részének a béréből szinte nem marad. A pártvezetés állítólag különös figyelemmel követi a legnépszerűbb kaja, a disznóhús árát: ha az túlságosan drágábbá válna, borítékolhatóak a zendülések.
Nem kis részben ez áll amögött, hogy a kínai pártvezetés – és így a jegybank – ilyen keményen akar fellépni az infláció ellen. A hiteléhes gazdaságban az állam minden lehetséges eszközzel fel akar lépni a hitelezés ellen, de ahhoz nem elég erős, hogy be is tartassa az előírásait – és ez az, ami a titokban banki tevékenységet végző árnyékbankok malmára hajtja a vizet.
(Fotó:
Str / AFP)
Mozgóárus Pekingben
Korábban az alacsony munkabér volt Kína fő vonzereje a külföldi beruházók szemében. Ehhez képest most már sokkal inkább a kiépült infrastruktúra és a beszállítói láncok közelsége miatt jönnek az országba. A vállalatok a magasabb bérek miatt vagy gépekkel automatizálnak, vagy elköltöznek a kínai partmenti régiókból az ország belseje felé, vagy más, még olcsóbb országokba (mondjuk Vietnamba vagy Bangladesbe), esetleg visszaviszik a termelés egy részét a fejlett országokba.
(Fotó:
Barry Huang / Reuters)
KELLENE EGY BELSŐ MOTOR
A folyamatos béremelkedés szép lassan morzsolja le Kína versenyképességét – legalábbis a hagyományos modell keretein belül. A korábban szívós és gyors növekedés most már csúnyán visszaesett, és a közgazdászok szerint elkerülhetetlenül tovább fog lassulni.
Mivel a kínai gazdaság egyoldalúan ráállt a fejlett országok fogyasztói igényeinek kielégítésére, ezért nem meglepő, hogy fájdalmasan érintette az Egyesült Államokat és különösen az eurózónát maga alá temető válság. A fő külső piacokon vékonyodik a kereslet, ami akkor is szűkíti a kínai vállalatok piacát, ha azok folyamatosan árakat csökkentve, dömpingmódszerekkel próbálják ellepni a nyugatiakat áruikkal.
Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a kínai pénznem, a jüan árfolyamát egyébként szintén a pártvezetés határozza meg. Korábban az olcsó bérek mellett a jüan alulértékeltsége volt a kínai versenyképesség másik nagy oszlopa: ha egy ország pénzneme olcsó, akkor az exportőrök a földbe döngölhetik a külföldi konkurenciát. Csakhogy ennek nagy ára van, hiszen a kínai jegybanknak rengeteget kellett külföldi eszközöket vásárolnia (elsősorban dolláreszközöket, amiből a legnagyobb piaca az amerikai államkötvényeknek van), hogy szinten tarthassa az árfolyamot.
Az amerikaiak a válság idején keményen kritizálták Kínát a jüan dollárhoz rögzítése miatt (évekig pontosan 6,8 jüan volt a zöldhasú). A pénznemet azóta ugyan kissé hagyták erősödni, de csak csigatempóban, még mindig mesterségesen alulértékeltnek számít.
A kínai fellendülésnek köszönhetően megmenekült Volkswagen cég egyik futurisztikus parkolója. A nyugati piacok minden lehetséges szegmensét kielégítő kínai ipar az évtizedek folyamán hatalmasra nőtt. Az Egyesült Államokban a gazdaság 20 százalékát teszi ki az ipar, Kínában viszont közel felét. Ez közpénzügyi szempontból nagyon jó, hiszen a rengeteg külföldön eladott áru mértéktelen devizaforrást bocsájt az állam rendelkezésére, de veszélyei is vannak: túlságosan kiteszi Kínát a külföldi széljárás változásainak.
(Fotó:
Sean Gallup / Europress / Getty)
A Kínai Nemzeti Könyvtár Többé-kevésbé a kínai vezetés is elismeri, hogy jobb lenne, ha országuk megállna a saját lábán, és inkább belső fogyasztására, valamint az arra dolgozó szolgáltató szektorra alapozna. Hiába lenne mindenki szerint jó, a szerkezetváltást mégis nehézzé teszi, hogy a pártvezetés ellenérdekelt: a beruházásvezérelt, ipari nagyvállalatok által dominált ipart sokkal jobban megértik (és húznak hasznot belőle), mint a kisebb szereplőkkel benépesített szolgáltató szektort. (Fotó:
Wang Zhao / AFP)
AZ ÁLLAMÉ AZ ÖSSZES ZSÍROS ÜZLET
Az állam szerepe a legellentmondásosabb Kínában. A pekingi pártvezetés soha nem látott növekedést teremtett meg, és ha már ennyire belejöttek, a gazdaság irányítását nem szívesen engedik ki a kezükből. Az összes hazai piac felé forduló nagyvállalat állami kézben van, a bankok – évtizedes ígérgetés dacára – még mindig nem folytathatnak független kamatpolitikát. A papíron magánvállalatok is ezer szállal kötődnek a helyi hatalomhoz, a bőkezű állami támogatások nélkül ugyanis nem tudnának talpon maradni.
Hatalmas napelemtelep Aksu mellett Az erős állami jelenlét néha lökést ad egy-egy iparágnak, gyakran viszont felerősíti a piaci kudarcokat. Látványos példája ennek a napelemipar vagy hajógyártás, ahol annyi támogatással tömték ki a szektort, hogy brutális túlkapacitások alakultak ki. Ezek mögött a támogatások mögött jellemzően olyan helyi pártemberek állnak, akik nagyon szeretnék, ha egy-egy vállalati sikertörténet az ő karrierjüket is előmozdítaná, esetleg más, ennél konkrétabb, anyagi csatornán keresztül is részesednek a sikerből. (Fotó:
Stringer/Files / Reuters)
Konténerek a Ningbo kikötőben A gyárak a túlméretezett bővítés miatt sokkal több terméket tudnak gyártani, mint amennyire a világon bárhol szükség lenne – és ezzel saját piacaikat semmisítik meg. A Suntech nevű kínai cég néhány éve még uralta a globális napelemipart, a tőzsdén 16 milliárd dollárra értékelték, idén márciusban viszont csődvédelmet kért, és értéke a századára zuhant. A konténerszállítási ipar is azért lesz veszteséges világszerte, mert a kínai hajógyárak akkor sem hagyták abba az építést, amikor már látszott, hogy nem nő olyan mértékben a világkereskedelem volumene.A hatalmas gyári kapacitások miatt a vállalatok egyre nehezebben tudnak nyereségesek maradni. Ez sokat árt a politikai legitimitást adó növekedésnek, és befektetői szemmel is tragikus, hiszen aláássa a beruházások megtérülését. Az esetleges új piaci belépőknek sem túl jó ez az egész, hiszen csak óriási tőkével kelhetnének versenyre az óriásvállalatokkal.
(Fotó:
Peter Parks / AFP)
Egy kínai autógyár parkolójaEgy darabig gyorsan megy a felzárkózás, de aztán nem sikerül az áttörés. A korábban erős iparágakban az emelkedő bérek miatt visszaesik a versenyképesség, ahhoz viszont kevés a lendület, hogy a gazdaság feljebb másszon az értékláncon, tehát olyan iparágak telepedjenek meg, amelyek magasabb hozzáadott értéket képviselnek. Korábban rengeteg ázsiai ország (többek között Dél-Korea és Tajvan, vagy korábban Japán) sikeresen vette ezt az akadályt, de Brazília vagy a Dél-afrikai Köztársaság évtizedek óta vergődik benne.
(Fotó:
Str / AFP)
MERRE TOVÁBB?
Villanykörte-installáció PekingbenAz életszínvonal-beli felzárkózás akkor sem lenne biztos, ha Kína meg tudná őrizni a mostani növekedési ütemét. A gazdaság mérete ugyan egy-két évtizeden belül utolérné az Egyesült Államokat, de az egy főre jutó jövedelem terén mindig sokszoros a lemaradás a fejlett országok mögött. Nagy a veszély, hogy a három évtizedes rohamos bővülés után megtorpan. Folyamatos gyarapodás nélkül nehezen tartható fenn a társadalmi béke, főleg azért, mert az újonnan felhalmozódott gazdagság elképesztően egyenlőtlenül oszlik el, ami folyamatos társadalmi feszültségekkel fenyeget. (Fotó:
Ed Jones / AFP)
A kínai pártvezetés sokszor felhívta rá a figyelmet, hogy nem csak öt- vagy tíz-, hanem ötven- és százéves távlatban gondolkodik. De ha a dolgok így mennek tovább, akkor aligha töltik ki ezt a hosszú mandátumot. (Fotó:
Carlos Barria/Files / Reuters)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
